Belföld

Parkolási Társulás: egységes parkolási rendszer kellene a fővárosban

A fővárosi Parkolási Társulás (FŐPT) tagjai keddi ülésükön egyetértettek abban, hogy a fővárosban egységesíteni kell a parkolóórák rendszerét - tudatta Fürst György, a társulás elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett rá: a kerületekben jelenleg nem egységes a rendszer, a fővárosi területeken a fővárosi önkormányzat, a kerületi útszakaszokon a kerületi önkormányzatok, illetve a FŐPT működteti a parkolóórákat.

Véleménye szerint a főváros három parkolási társulása közül egyedül a FŐPT technikai rendszere érett arra, hogy megfeleljen a XXI. század kihívásainak, ezért a szervezet vállalta, részt vesz a rendszer fővárosi szintű egységesítésében, így a FŐPT terjedhetne ki a teljes fővárosra. A társulásnak jelenleg hét önkormányzat – I., II., VI., VII., VIII., XI., XII. – kerület a tagja és három önkormányzattal – Óbudával, Csepellel és Újpesttel – tárgyalnak a csatlakozásról. A másik két társulásban ismertetése szerint összesen három önkormányzat a tag, így ésszerű a legnagyobb szervezet, a FŐPT rendszerét kiterjeszteni a főváros egészére.
A FŐPT beszámolt arról is, a társuláshoz tartozó önkormányzatok elfogadták, hogy karácsony és újév között felfüggesztik a kerékbilincselést, és rendkívüli hóhelyzetben nem alkalmazzák a pótdíjazást. Elmondta még, hogy a főváros és a FŐPT közötti egyeztetés eredményeként az egyes kerületek egységesen részesülnek majd a parkolási bevételekből. Ennek kapcsán elhangzott, hogy a FŐPT-höz tartozó VI., VII. és VIII. kerület parkolásból származó bevétele két év alatt meghatszorozódott. A jövő évi díjakról szólva azt mondta, infláció körüli vagy azt valamivel meghaladó áremeléssel lehet számolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik