Belföld

Növekvő pályán a japán gazdaság

A harmadik negyedévben a japán gazdaság 0,6 százalékkal bővült, s ezzel immár a hetedik ilyen periódusban mutatott folyamatos növekedést a szigetország GDP-je.

A japán gazdaság 1997 óta a leghosszabb felívelési szakaszban van immár – állapítja meg a Bloomberg hírügynökség, miután a legújabb adatok szerint a hetedik negyedév óta növekszik a szigetország GDP-je. A fellendülésben többek között szerepet játszik az, hogy az elektronikai cégek jelentősen növelték beruházásaikat, hogy kielégíthessék a tengerentúli igényeket, amelyek több lapos tévére, mobiltelefonra és DVD-lejátszóra irányultak.


Kicsit lassult a növekedés üteme


A fogyasztói árakhoz igazított valóságos GDP-növekedés 0,6 százalékos volt az előző három hónaphoz képest – ez kiderült a japán miniszterelnöki hivatal bejelentéséből. Ez kétszeresen felülmúlta a Bloomberg korábbi várakozásait, ugyanakkor lassabb bővülést jelent, mint az előző három hónapra vonatkozó 0,9 százalékos emelkedés.

Éves szinten a távol-keleti országban így 2,2 százalék volt a növekedés. 1991 óta a japán gazdaság egyébként három kisebb-nagyobb válságot élt át, legalábbis a növekedést tekintve. Most a kilábalást olyan cégek segíthetik elő, mint a Sharp Corp. És a Murata Manufacturing Co., amelyek elsősorban exporttevékenységükkel emelkednek ki a mezőnyből.


 A három nagy gazdaság növekszik

Az amerikai gazdaság éves szinten ugyanebben a periódusban 7,2 százalékkal növekedett, vagyis a világ mindhárom nagy gazdaságában, az USA-ban, Németországban és Japánban is a növekedés jellemzi a piacot.

Az export vezérli a növekedést


A Bloomberg szerint ugyanis a belső fogyasztás nem indokolná a növekedést szigetországban, viszont az export teljes egészében felelős a bővülésért a 4600 milliárd dolláros japán gazdaságban.

A japán cégek profitálnak az éledezőben lévő világgazdaságból is: a világ harmadik legnagyobb gazdaságában, Németországban a növekedés egy picit mintha megindult volna, tegnap kiderült ugyanis, hogy egy év után ott is növekedett a GDP (0,2 százalékkal) az utolsó negyedévben.


Rossz hitelek


A japán gazdaság stabilitásához ugyanakkor Dzsunicsiro Koizumi miniszterelnöknek és nemrég újraválasztott, a Liberális Demokrata Pártból összeállított kormányának tartania kell az eddigi gazdaságpolitikai irányt, és meg kell próbálkoznia a 411 milliárd dollárt kitevő rossz hitelek felszámolásával a japán pénzügyi rendszerben – írja a Bloomberg.

Ugyancsak problémát okoz japán a defláció: az árak csökkenése régóta tartó folyamat, amelyet a kormánynak és a jegybanknak együtt kell megakadályoznia. Ilyen értelemben nyilatkozott egyébként Jaszuo Fukuda, a tokiói kormány főtitkára is. Egyébként ha a japán GDP-adatot nem igazították volna a csökkenő árakhoz, akkor a gazdaság nem növekedett volna. (Éves szinten ugyanis a defláció 2,7 százalékos volt.)


Drágul a jen – az első számú kockázati tényező


A japán GDP-adat bejelentésekor mindenesetre a jen értéke emelkedni kezdett a dollárhoz képest: a korábbi 108,14 dolláros árfolyamról 108,07-re változott a japán valuta kurzusa. A japán pénz idén tíz százalékkal növelte értékét az amerikai valutával szemben, ami megnehezíti Koizumi dolgát, hiszen az importcikkek olcsóbbá válásával a deflációt segíti elő a devizapiaci folyamat. Nem véletlen, hogy a Nomura Kutatóintézet elemzője, Maszaki Kuwahara szerint a japán gazdaság első számú kockázati tényezője az emelkedő jen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik