Belföld

Szenes Andrea a tévé alelnökének tekinti magát

A tévéelnök esetleges menesztését követően a médiatörvény szerint az MTV alelnöke veszi át az ügyvezetést a kuratórium jóváhagyásával - olvasható a Magyar Hírlapban.

Jelenleg egyetlen gazdasági folyamtokért felelős alelnöke van az intézménynek. Pinke Györgyöt Ragáts Imre nevezte ki. A Magyar Nemzet szerint Pinke szerződése alapján nem alelnök, hanem alelnöki jogkört gyakorló gazdasági főigazgató. Ha Ragátsot visszahívja a nagykuratórium, akkor Pinke főigazgatóként nem lehet ügyvezetője a tévének. Csorba Mária, a köztévé sajtóreferense szerint „Pinke jogilag az MTV gazdasági folyamatokért felelős alelnöke.”


Alelnöknek tartja Szenes Andreát is ügyvédje, Strasszer Tibor. Szenest tisztségéből még Szabó László Zsolt bocsátotta el 2001-ben. Szenes bírósághoz fordult, amely jogellenes felmentés miatt februárban visszahelyezte alelnöki posztjába. „Ügyvédem szerint máig alelnök vagyok. Ugyanis a kuratórium hatáskörébe tartozik a visszahívásom, ami eddig nem történt meg. Ez a kérdés akkor lesz igazán érdekes, ha a nagykuratórium úgy határoz, visszahívja az elnököt, hiszen akkor az én nevem is felvetődik ügyvezetőként” – mondta Szenes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik