Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. elnökének visszahívását kezdeményezi a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriumának elnöksége a nagykuratóriumnál - közölte kedden Czeglédi László, a grémium vezetője újságírókkal. A döntést - amelynek indokait nem kívánta részletezni - egyhangú szavazással hozták meg.
A kuratóriumi elnökség még a nap folyamán dönt arról, mikorra kezdeményezi a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium összehívását.
Ragáts Imrét a kuratórium elnöksége 2002. július 16-án bízta meg - elnöki jogkörrel felruházva - az MTV Rt. irányításával. Sajtóinformációk szerint leváltása esetén - ügyvezetőként - Pinke György, a gazdasági folyamatokat felügyelő alelnök veheti át.
Az elnök még ügyvezető alelnökként, áprilisban, közbeszerzési eljárás nélkül három ügynökségre bízta az MTV reklámidejének értékesítését. A szerződés szerint, melyet azóta semmisnek nyilvánítottak, három ügynökség, az Inter Media Group, a Starland Media Kft. és a Classic Media Online Bt. 2007-ig évi 900 millió forint plusz áfa ellenében rendelkezhet a köztévé reklámideje fölött.

Ajánlott videó
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!