Belföld

Szégyelli magát a kormány a söjtöri ebéd miatt

Szégyelli magát a kormány, és megköveti az adófizetőket a söjtöri kihelyezett kormányülés Budapestről rendelt ebédje miatt - közölte Kovács László.

Az MSZP elnöke a Magyar Televízió reggeli műsorának nyilatkozva egy referenst tett felelőssé az ügyért és hozzátette: Kiss Péter kancelláriaminiszter vizsgálatot indított, amely várhatóan fegyelmivel fog zárulni.


Gál J. Zoltán kormányszóvivő ugyanakkor cáfolta a sajtóban megjelent milliós nagyságrendű kiadást és közölte: a díszebéd bruttó 735 ezer forintba került, és száznál kevesebb embert láttak vendégül. 
 
Gál J. még mentette a menthetőt


Közbeszerzésen nyerte el a budai Mágnáskert étterem a Zala megyei Söjtörön tartott, három héttel ezelőtti kormányülés lebonyolítását. Az egynapos program 2,4 millióba került, a luxusétterem helyett több helybéli vendéglő viszont olcsóbban vállalta volna a sütést.


Zártkörű meghívásos pályázattal választották ki az október 19-én tartott söjtöri kormányülés és díszebéd lebonyolítására a budapesti Mágnáskert éttermet szeptember végén – tájékoztatott a Miniszterelnöki Hivatal (MEH).

A “Köztársasági Ôrezred feltételeinek is megfelelő, nagy rendezvények lebonyolításában jártas” két budapesti és egy szombathelyi ajánlat közül a legolcsóbb mellett döntött a kancellária. Erre azért volt szükség, mert “a söjtöri önkormányzat nem tudott eleget tenni a felkérésnek, és a közeli, Zala megyei vendéglátóipari szolgáltatók sem vállalták a feladatot” – áll a MEH tájékoztatójában.

A kihelyezett kormányülés költsége 2,4 millió forint volt. Ebből 734 ezer forintot tett ki a csaknem száz fő részére szervezett kormányebéd – vagyis fejenként több mint hétezerbe került.

Az 1600 lakosú Söjtör nem vállalta a rendezvény lebonyolítását, ugyanis – mint azt Tamás Kálmánné polgármester közölte – fizikai képtelenség lett volna a kormányülés helyszínén főzni is. A helyi étterem konyhája egyébként négyszáz főt is képes lenne ellátni. Mint megtudtuk, a falubeliek ha nem is főztek, de sütöttek – a Mágnáskert tőlük rendelt kenyeret és pogácsát.

A Magyar Hírlap által megkeresett tizenkettő, legalább százfős Zala megyei étterem közül hat vállalta volna a kormányebéd elkészítését és szállítását. A tizenkét étteremvezető közül tizenegytől nem kért ajánlatot a MEH.

A zalaegerszegi Hegyalja csárda étteremvezetője Stángli Tibor elmondta: egy teljes ebéd előétellel, levessel, főfogással és desszerttel – ha a legdrágább ételeikből állítják össze – 3500 forintba kerül. Törő József, a magyarszerdahelyi Régi csárda tulajdonosa is “húzósnak” tartja a sajtóban megjelent öszszeget, étterme háromezerért készített volna el egy háromfogásos menüt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik