Belföld

Lipcse 308 millió eurót költ, hogy olimpiát rendezhessen

Lipcse városa 308 millió eurót fordít arra, hogy növelje esélyeit a 2012-es olimpiai játékok megrendezésére. Az összeget a már meglévő infrastruktúra fejlesztése mellett promóciós célokra költik.

Otto Schily német sportminiszter a döntés bejelentésekor kiemelte, hogy nem csak Lipcse, hanem egész Németország komolyan készül a végső megmérettetésre. “Meg akarjuk rendezni a 2012-es olimpiát és ehhez kiemelkedően hatásos kampányra van szükség” – mondta a miniszter.

Döntés 2005 nyarán

Lipcse nyolc másik várossal verseng a rendezési jogért. A vetélytársak: Havanna, Isztambul, London, Madrid, Moszkva, New-York, Párizs és Rio de Janeiro – mint ismeretes, Budapest végül nem indult a versengésben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2005. július 6-án, Szingapúrban választja ki a pályázók közül a győztest. (A 2004-es olimpiát Athénben, a 2008-as játékokat pedig Pekingben rendezik meg.)

A lipcsei olimpiarendezési törekvések kisebb morális vereséget szenvedtek a múlt héten, amikor a rendezőbizottság két tagjának le kellett mondania, mert kiderült, hogy a keletnémet titkosrendőrség, a Stasi tagjai voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik