Belföld

Izrael Szíriára támadt – húsz éve nem történt ilyen incidens

Húsz éve nem fordult elő, hogy izraeli vadászgépek Szíriára támadtak volna. Most vasárnap azonban megtörtént a támadás, miután szombaton Haifában, az észak-izraeli városban elkövetett öngyilkos merénylet következtében 19-en vesztették életüket.

Az izraeliek azt állítják, hogy egy palesztin terrorista bázist támadtak Szíriában, válaszul a haifai merényletre. A zsidó állam közlése szerint az Ein Szaheb palesztin tábort érte a bombázás. A tábor Damaszkusz, Szíria fővárosa közelében található. Feltételezések szerint a Hamasz és az Iszlám Dzsihád nevű szervezetek bázisa volt Ein Szahebben.

A támadás során egy ember sérült meg. Szíriai részről egyelőre nem érkezett hivatalos reagálás a támadásra, a szíriai sajtó szerint palesztin menekülttábort ért a bombázás.

Az Iszlám Dzsihád szóvivője – ez a szervezet vállalta magára a haifai robbantás miatt a felelősséget – bejelentette, hogy a szíriai településen nem volt semmiféle bázisuk. Azt is cáfolta a szóvivő, hogy más szír településen vagy egyáltalán más országban is lenne bármilyen kiképző bázisuk.

Az izraeli hadsereg közleménye ugyanakkor azzal vádolta Szíriát, hogy támogatja a terrorizmust, fedezéket nyújt az elkövetőknek területén, és pénzügyileg is segíti az ilyen szervezeteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik