Belföld

Öt év alatt 100 millió eurót ruház be Magyarországon a Sanofi

A francia Sanofi-csoporthoz tartozó Chinoin budapesti gyárában csütörtökön felavatták a 4,3 milliárd forintos beruházással elkészült új gyógyszergyártó üzemet.

A létesítményt Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter és Jean-Francois Dehecq, a Sanofi-Synthélabo vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója adta át.

Csillag István beszédében a magyar gyógyszeripar és gyógyszeripari kutatások tradícióinak és eredményeinek elismeréseként értékelte a mostani gyáravatást. A miniszter méltatta, hogy a Sanofi közel 200 millió dollárt fektetett be Magyarországon az elmúlt tíz évben.

Csillag István hangsúlyozta: “Ez a mostani 4,3 milliárd forint értékű beruházás sem valósulhatott volna meg, ha a Sanofi nem látna perspektívát a magyar termelőkapacitásban, illetve abban az innovációs centrumban, amit a Chinoin képvisel”.

Jean-Francois Dehecq elmondta: a Chinoinnál végrehajtott fejlesztések eredményeként a magyarországi vállalat a vegyipari termékeinek több mint 90 százalékát, gyógyszeripari termékeinek pedig több mint 50 százalékát exportálja. Az utóbbi időben a kutatás területén is megkezdődtek a beruházások annak érdekében, hogy a Chinoin világszínvonalon is helytálló gyógyszeripari vállalattá váljon. A most megvalósult üzemfejlesztés része a Sanofi öt évre szóló, 100 millió euró értékű magyarországi beruházási programjának.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik