Belföld

Ismét megpróbálják privatizálni a szlovák energiaszolgáltatót – egyszer már nem sikerült

Szlovákia ismét kiírja a Slovenske Elektrarne (SE) elektromos energiaszolgáltató egyszer már kútba esett privatizációs tenderét.

Az SE 49 százalékára és az irányítási jog megszerzésére tavaly írták ki a pályázatot, a 2002 szeptemberi választásokat követően azonban jegelték azt. Akkor nyolc jelentkező fejezte ki érdeklődését a résztulajdon megvásárlása iránt, de egyikük sem volt hajlandó átvenni a konszernhez tartozó atomerőműveket, ami végül is megakasztotta a privatizációs folyamatot.

Idén a cseh CEZ energia szolgáltató vállalat már készségét fejezte ki az atomerőművi részleg megvásárlása iránt is, ami arra késztette a szlovák kormányt, hogy a cseh vállalat részvételének a biztosítása mellett ismét kiírja a privatizációs tendert. A privatizációs tanácsadó, a PriceWaterhouseCooper közleménye szerint a tendert a jövő héten fizetett sajtóhirdetés formájában nyitják majd meg.

A nyilvános meghívóra jelentkezők közül az év végéig állítják össze a szűkített listát. Az SE könyveinek vizsgálata és a kötelező érvényű ajánlatok benyújtása 2004 júniusáig történik meg. A már korábban ajánlatot benyújtott pályázóknak lehetősége nyílik ajánlataik megerősítésére. Az eredeti tenderkiírás feltételeinek megfelelően az érdeklődők külön-külön is és együtt is nyújthatnak be ajánlatot a hagyományos energia termelő üzemekre és a nukleáris erőművekre.

Amennyiben az állam a hagyományos és a nukleáris energia termelő egységek külön-külön történő értékesítése mellett dönt, előzőleg ketté kell majd bontania a konszernt, ami meglehetősen bonyolult feladatnak ígérkezik, tekintettel az SE mintegy 55 milliárd koronára (1,6 milliárd dollár) rúgó adósságára.

A kormány már korábban leszögezte, hogy nem áll szándékában átvenni az adósságnak még egy töredékét sem. A CEZ mellett még az amerikai AES Corp., a német E.ON és EnBW, az osztrák Verbund, az olasz Enel, az Electricite de France, valamint a brit International Power jelezte érdeklődését a privatizáció iránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik