Belföld

Orosz és iráni területeket megkerülve épít olajvezetéket a BP

A BP brit olajtársaság megkezdte a Baku-Tbiliszi-Ceyhan olajvezeték építésének 2,9 milliárd dolláros költségének egy hányadát meghitelező konzorcium összeállítását. Elkészülte után a vezeték a kaszpi-tengeri olaj legfőbb export útvonala lesz.

A hitelezői konzorcium összeállítása hangsúlyozza a BP eltökéltségét az orosz és iráni riválisok által oly sokat támadott projekt kivitelezésére. A vezeték építését Washingon is támogatja abból a megfontolásból, hogy ezzel csökkentheti Moszkva és Teherán befolyását az olajban gazdag kaszpi-tengeri térségben.

“Megkezdtük az 1,2 milliárd dolláros hitelt nyújtó konzorcium összehívását” – közölte a BP szóvivője – “Négy bankot jelöltünk ki a főszervezés elvégzésére, akik további pénzintézeteket hívnak meg a konzorciumba”. A főszervezőnek kijelölt négy bank a japán Mizuho, a francia Societe Generale, a holland ABN Amro és az amerikai Citigroup. “A konzorcium a terveink szerint a jövő év elejére áll össze” – tette hozzá a szóvivő.

A Kaszpi-tenger azeri szektorától a földközi-tengeri török Ceyhan kikötőig vezető 1700 kilométeres olajvezeték építését a Világbank befektetési ügynöksége, az International Finance Corp (IFC), valamint az EBRD is támogatja.

A BP a projekt társtagjaival együtt már a finanszírozás biztosítását megelőzően megkezdte a vezeték építését, amely már negyven százalékos készültségi állapotban van. A projekt jelentőségét nagymértékben fokozta Kazakhsztánnak az az idei bejelentése, mely szerint olajának egy részét a BTC vezetéken tervezi exportálni.

A tervek szerint az első olajszállítmány 2005-ben éri el a vezeték törökországi végpontját. A BTC projektben a BP mellett a norvég Statoil, a francia Total, az azeri állami SOCAR olajvállalat, az amerikai Unocal, az olasz ENI és számos kisebb vállalat vesz részt.

Győr kormánypárti polgármestere, a helyi kórház kardiológiai osztályának vezetője igazi fenegyerek, elmondása szerint eddig mégsem kapott soha feddést pártja vezetőitől. Az interjúban szó esik papagájokról, 3:20-as bluesról, Törőcsikről és Nyilasiról, a lex Dézsiről, sőt még egy ellenzéki politikusról is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.