Belföld

Megújul a Fidesz kommunikációja – Sunyovszky Szilvia elnöki tanácsos lesz

admin

2003. 10. 01. 15:59

Csépe Krisztina volt oktatási minisztériumi sajtófőnök lesz a Fidesz sajtófőnöke, Sunyovszky Szilvia színművésznő pedig elnöki tanácsosként tevékenykedik a jövőben - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke szerdán Budapesten újságíróknak.

Elmondta, hogy “a szövetségépítés részeként” különválik a Fidesz-frakció és a párt sajtója. A frakció sajtóügyeit továbbra is Hammerstein Judit irányítja. Orbán Viktor közölte, hogy a Fidesz-sajtó a parlamenten kívüli nyilvánossággal foglalkozik, az ahhoz kötődő programokat tartja kézben, míg a frakció sajtómunkatársai a képviselőcsoport napi politikai kommunikációját készítik elő.

A Fidesz elnöke szerint eddig “túl eseményközpontú” volt a párt és a sajtó kapcsolata, az leginkább “a napi néhány mondatos gyors nyilatkozatokra” korlátozódott. Mint mondta, a sajtóval való “együttélés” új formáját szeretnék elindítani. “Rohanás nélkül szeretnénk együtt élni önökkel, új munkamegosztásban állunk az önök rendelkezésére” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a frakció önállóságát, autonómiáját meg kívánják őrizni.

Elhangzott, hogy Sunyovszky Szilvia a civil kapcsolatok ápolásáért lesz tanácsosként felelős Orbán Viktor mellett. Sunyovszky Szilvia kérdésre válaszolva elmondta, hogy fellépéseket a következő időszakban nem vállal, mert “nem szeret több lábon állni”. Színészi pályájához kapcsolódó feladatai közül csupán egyet tart meg, felolvasásaival továbbra is hozzájárul a Vakok Intézete hangos könyvtárának bővítéséhez.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.