Belföld

Társat keres a PKN a Petrom privatizációjához

admin

2003. 09. 25. 08:02

A PKN Orlen lengyel olajipari nagyvállalat, amely néhány nappal ezelőtt szándéklevelet nyújtott be a Petrom román olajtársaság privatizálására, valószínűleg partner után néz, akivel együtt vehet részt majd a pályázaton - mondta szerdán Zbigniew Wróbel, a plocki cég elnöke.

Wróbel a varsói olaj és gázkonferencián nyilatkozva elmondta, hogy a Petrom-privatizáció olyan vállalkozás, amely az Orlennek egyedül túl nehéz, ezért partnert kell találnia. Mivel a román kormány nagyon rövid határidőt szabott a szándéklevél benyújtására, a plocki cég kénytelen volt egyedül jelentkezni, de kinyilvánította, hogy szövetséget akar létrehozni.

Az ajánlattétel határideje szeptember 19. volt, és ez idáig 15 amerikai, európai és közel-keleti cég jelentkezett, közte az orosz-brit TNK-BP, a Mol Rt., az osztrák OMV, a PKN Orlen, az amerikai Occidental Oil and Gas, a Conoco Philips és a görög Hellenic Petroleum.

Wróbel elmondta, hogy az Orlen nemcsak a Mollal lépne szövetségre, hanem más partnerekkel is. A PKN Orlennél korábban azt mondták, mérlegelik azt a lehetőséget, hogy a Mollal együtt pályázzanak. A román kormány, amely a Petrom részvényeinek 93 százalékát birtokolja, 33,34 százalékot akar értékesíteni. Elemzők szerint a vételár elérheti az 1 milliárd dollárt is. A vevő tőkeemeléssel 51 százalékra növelheti részét a Petromban.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Young abused woman defending with pray looking at camera with outstretched arm. Selective focus. Focus on background, on woman face.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.