Belföld

OTP – Európa küzdelem az ÁPV Rt. székházáért

Aláírta a Pozsonyi úti székházának eladásáról szóló szerződést az ÁPV Rt. az OTP Ingatlanbefektetési Alappal.

A Népszabadság információi szerint az OTP Bank ingatlanalapja a 3,5 milliárdos minimálárnál alig fizet többet az ÁPV Rt. székházáért és egy hozzá tartozó kisebb ingatlanért. Ezért cserébe – a lap szerint – évente mintegy félmilliárd forint garantált bérleti díjhoz jut, hiszen az ÁPV Rt. nem hagyja el a székházát.

A mostani, második pályázaton az OTP Ingatlanbefektetési Alap riválisa az Európa Ingatlanalap volt, amelyet azonban kizártak a versengésből. Ennek – a Népszabadásg értesülései szerint – az volt az oka, hogy az általa ajánlott vételár több volt, mint a saját tőkéjének (nettó eszközértékének) a 20 százaléka. Ez pedig kizáró ok. A probléma áthidalására az Európa olyan jogtechnikai megoldást ajánlott, aminek megvalósítását a pályázati kiírás és a fizetési határidő nem tette lehetővé.

A bökkenő csak az, hogy az ÁPV Rt. döntésének idején az OTP-alap nettó eszközértéke sem érte el a szükséges mértéket. (Vagyis: az általa ajánlott vételár is több volt, mint az alap akkori saját tőkéjének 20 százaléka). Az OTP-alap nettó eszközértéke ekkor alacsonyabb volt az Európáénál is. Az ÁPV Rt. igazgatósága augusztus 28-án mégis győztesnek nyilvánította az OTP-alapot.

A nyertes alap nettó eszközértéke egy hirtelen, nagy összegű tőkeinjekció nyomán szeptember 15-én ugrott 17,89 milliárd forint fölé, amellyel már teljesíthette a 20 százalékos kritériumot. Azt hivatalosan nem közölték, hogy ki jegyzett az alap befektetési jegyeiből több milliárd forint értékben. A tőkeinjekció mögött piaci pletykák szerint maga az OTP állhat. Hasonló tőkepótlásra – és így a feltételek teljesítésére – az Európa-alapnak nem volt esélye. Mögötte nem állt olyan cég, amely gyorsan jelentős tőkeinjekciót tudott volna nyújtani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik