A gyártóbázis nemcsak a Strabag magyar és horvátországi igényeit elégíti majd ki, hanem a termelés egy részét Ausztriából is idetelepítik.
Bár a beruházás részleteiről egyik érintett önkormányzatnál sem kívántak egyelőre nyilatkozni, a tárgyalások tényét mindkét helyhatóságnál megerősítették. A Strabag azért szemelte ki ezt a területet, mert az itteni bányákban rendelkezésre áll a cementgyártáshoz szükséges alapanyag jelentős része – tették hozzá az önkormányzatoknál.
A Strabagtól kiszivárgott információk szerint a beruházás előkészítése már elkezdődött, a terület értékesítéséről néhány héten belül egyezség születhet a két helyhatósággal. A Strabag azonban nemcsak az érintett önkormányzatokkal kezdett tárgyalásokat az építkezésről, egy pécsi cégtől már meg is rendelte a környezetvédelmi hatástanulmányt s hozzálátott a szükséges hatósági engedélyek beszerzéséhez is. A cementgyár – amelynek építése várhatóan jövőre kezdődik és 2005-re fejeződik be – mintegy 100 dolgozót foglalkoztat majd, illetve közvetve a térségben további 200 munkahelyet teremt.