Belföld

Személycsere a K&H Equitiesnél

A K&H Equities Rt. pénteken megtartott rendkívüli közgyűlésén teljesen kicserélődött a társaság felügyelő bizottsága, miután a tulajdonosok elfogadták Vígh Szabolcs, Orosz András és Kővári Zsolt lemondását tisztségükről. A felügyelő bizottság új tagjai: Sepseyné Orosz Éva, Schopfné Déri Anna és Thierry Mezeret.

Az igazgatóságból a részvényesek visszahívták Csuka László vezérigazgatót, aki helyett Kosdi-Kovács Zoltánt választották be a testületbe. Az igazgatóság másik két tagja továbbra is John Milton és Szabó Péter.

A K&H Bank Rt. által kiadott sajtóközlemény szerint a K&H Equities tulajdonosai továbbra is elkötelezettek a brókercég mellett és a bankcsoport ezen tevékenységét a jövőben is fenn kívánják tartani. A tisztújítások célja a brókercég vezetésének megújítása, s ezzel a cég életében új szakasz nyitása.

Mint ismeretes, a brókercégnél jelentős összegű sikkasztásra derült fény, amivel kapcsolatban több személyt – köztük az anyabank vezérigazgatóját – előzetes letartóztatásba helyeztek. A rendőrség pénzmosás gyanúja miatt is nyomoz.

A 2003. június 30-án 319 millió forint jegyzett és 460 millió forint saját tőkéjű brókercég tulajdonosa az ABN Amro Bank (50,1) valamint a Kereskedelmi és Hitelbank (49,9). A társaság az első félévre 122 millió forint adózás előtti profitot könyvelt el, ami még nem tükrözi az elszenvedett kárt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik