Szájer József, a FIDESZ képviselője mai sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy Magyarország kevés pénzt tud lehívni a különböző uniós, így például az ISPA-, valamint a PHARE-alapból.
A 2001-es PHARE programok szerződéskötési időszaka november 30-án ér véget, az előrejelzések szerint forrásait 96 százalékban leszünk képesek kihasználni, tehát közel a teljes keretet le tudjuk hívni.
Az az állítás sem igaz, miszerint a Medgyessy kormány megszüntette volna az EU pénzek fogadásával foglakozó Hivatalt. Épp ellenkzőleg: megerősítette és kibővítette azt, melyre azért volt szükség, hogy 2002 év végig elkészülhessen a Nemezeti Fejlesztési Terv, melynek megírásával másfél éves lemaradást hozott be a Hivatal.
A feszített munkával időre elkészült Nemezeti Fejlesztési Tervet az Európai Unió írásban is eredményesnek ítélte.
Közbeszerzési pályázat alapján ugyancsak határidőre elkészült az informatikai rendszer fejlesztése.
Az elmúlt 15 hónapban a Nemzeti Fejlesztési Terv és Eu Támogatások Hivatala több alakalommal felajánlotta a képviselőknek mind szóbeli tájékoztatáson, mind írásbeli megkeresések során, hogy amennyiben tájékoztatásra van szükségük szívesen rendelkezésre áll. A FIDESZ képviselői egyetlen alkalommal sem keresték meg a Hivatalt.