Belföld

Athén után Londonban is bemutatkozott az új eurokötvény

admin

2003. 09. 18. 16:30

Bemutatták csütörtökön Londonban, a négy országot érintő körút utolsó helyszínén az új, 1 milliárd eurós, 7 éves futamú új magyar eurokötvényt.

Az egyik főszervező, a UBS Investment Bank citybeli
székhelyén a Pénzügyminisztérium, az Államadósság Kezelő Központ Rt. és az Magyar Nemzeti Bank képviselőiből álló küldöttség tagjai azt mondták: a bemutatókörút útvonalát a befektetői kör szélesítésének kívánalma indokolta. A roadshow a “szokásos” londoni és frankfurti helyszíneken kívül a hét elején járt Zürichben és Athénban is.


Kérdésre válaszolva Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára azt mondta: a kibocsátásnak nincs köze a magyar fizetési mérleg helyzetéhez, a kötvény a 2003-ban és 2004 elején lejáró hitelek refinanszírozását szolgálja. Búzás László, az ÁKK Rt. üzleti vezérigazgató-helyettese – az MTI kérdésére, hogy az előző, januári kibocsátás óta napvilágot
látott kedvezőtlen hitelminősítői vélemények, főleg a Fitch Ratings által adott negatív kilátás nem ronthatják-e a kötvény fogadtatását – a csütörtöki londoni bemutatón azt mondta: Magyarország esetében nagyon erősen hat az EU- és a valutauniós csatlakozás kilátása, emellett egyetértés van a pénzügyminisztérium és a jegybank között a forintárfolyam-politikában. Hozzátette: azok az okok, amelyek alapján a Fitch annak idején negatívra rontotta a magyar adósosztályzat kilátását, ma már nemigen érvényesek, és ezt valószínűleg érzik a befektetők is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

5603647 03.08.2018 Flowers at the photos of the three Russian journalists killed in the Central African Republic, from right: Orkhan Dzhemal, Kirill Radchenko and Alexander Rastorguyev, outside the Central House of Journalists in Moscow. Ekaterina Chesnokova / Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.