Belföld

Eddig egyetlen ügyfél vitatott követelésének jogosságát sem ismerte el a K&H

admin

2003. 09. 16. 17:50

Eddig egyetlen ügyfél vitatott követelésének jogosságát sem ismerte el a K&H Equities - derül ki a Kereskedelmi és Hitelbank közleményéből.

“A jogos követelések megállapítása vagy azok kifizetése
továbbra sem történt meg egyetlen ügyfél esetében sem” – áll a bank közleményében. A dokumentum szerint az eljárás első része a számlatörténet rekonstrukciója. Ennek lezárása után, az elkészült jegyzőkönyvből, illetve a mindkét fél által bemutatott dokumentumok másolataiból előterjesztés készül, melyet egy bizottság elé tárnak. A bizottság minden ügyfél esetében külön-külön dönt arról, hogy mely követelést, és milyen mértékben tekintenek jogosnak. “A bizottság döntésének időpontja még nem meghatározható” – így a közleményben.


A bizottság még egyetlen ügyfél esetében sem állapította meg a jogos követelés mértékét, ennek megfelelően kifizetés sem történt az ügyfelek felé – hangsúlyozza közleményében a K&H Bank. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ez év augusztus végéig szabott határidőt a számlaegyeztetésekre, egyúttal szeptember végéig függesztette fel részlegesen a brókercég tevékenységét.


“A K&H Bank és brókercége, az Equities tulajdonosai minden
jogos ügyfélkövetelést teljesíteni fognak, amely a brókercégnél
történt visszaélések következtében jelentkezik majd – mondta John Hollows, a K&H Bank megbízott vezérigazgatója szeptember eleji sajtótájékoztatóján. John Hollows tudatosította: a bank a kár mértékéről csak a teljes vizsgálat után tud nyilatkozni, fontos azonban megjegyezni, hogy a brókercég tulajdonosai teljes körű, a dolgozók által elkövetett szabálytalanságok okozta károkat is lefedő nemzetközi biztosítással is rendelkeznek. Kiemelte: a K&H Equitiesnek két tulajdonosa van, megközelítőleg 50-50 százalékos arányban, a holland ABM Amro Bank és a K&H Bank, tehát a kárértéken majd a tulajdonrészek arányában osztoznak. John Hollows kiemelte: a bank betéteseit, illetve a brókercég kisbefektetőit nem érintette az ügy. Csupán 60-70 céget, illetve vagyonos magánembert érint a brókerbotrány, amelyek vagy akik Kulcsár Attila befektetési tanácsait vették igénybe.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.