Belföld

20 százalékkal emelkedett a Tesco nyeresége

A legnagyobb brit élelmiszer-áruházlánc, a Tesco Plc kedden 661 millió font egyszeri tételek és adó előtti nyereséget jelentett az augusztus 9-én zárult legutóbbi üzleti félévéről, 21,3 százalékkal nagyobbat az egy évvel azelőttinél.

Az elemzők 632 millió fontra számítottak. A csoport forgalma 17 százalékkal bővült, 14,9 milliárd fontra. Ezen belül a külföldi forgalom, nagyrészt a terjeszkedés következtében 30 százalékkal 3 milliárd fontra gyarapodott.

A félév során a nagy-britanniai forgalom 6,3 százalékkal növekedett, miután az első negyedben 5,8 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. A Tesco saját célja 3-4 százalékos növekedés volt.

Tesco Globál Áruházak Rt.: 26,1 százalékos növekedés


A Tesco Globál Áruházak Rt. az idén az első félévben 124,8 milliárd forint nettó bevételt ért el, ami 26,1 százalékos növekedés a 2002 első félévi 99 milliárd forinthoz képest.


Paul Kennedy vezérigazgató a társaság keddi budapesti tájékoztatóján elmondta, hogy az év egészében kétszámjegyű növekedéssel számolnak; tavaly az éves árbevételük 236,8 milliárd forint volt.


A Tesconak jelenleg 29 áruháza van Magyarországon, s az idén további 4 nyitását tervezik.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.