Belföld

Fidesz: Teller síron túli üzenete hamis

admin

2003. 09. 15. 14:51

Halász János hétfői közlése szerint a Fidesznek kétségei vannak a közelmúltban elhunyt világhírű atomfizikusnak, Teller Edének a magyarországi politikai ellenzéket ostorozó posztumusz üzenetével kapcsolatban.

“Amíg nem ismerhetjük meg Teller Ede eredeti feljegyzéseit, kétségeink vannak, hogy a Népszabadság című napilapban megjelent írás hiteles-e, valóban Teller Edétől származik-e” – mondta a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek.

Halász János megfogalmazása szerint azért vannak kétségeik, mert a Népszabadságban megjelentek gyökeres ellentétben vannak a tudós korábban képviselt álláspontjával.

A napilap közlése szerint az üzenetben – a többi közt – szerepel: “Az ellenzék egy év elteltével nem veszi tudomásul, hogy elvesztette a választásokat, továbbra is csak a kormányt támadja antidemokratikus módszerekkel, s nem hajlandó támogatni a nemzet egészének javát szolgáló javaslatokat.”

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az írás kapcsán újságírók előtt úgy vélekedett, hogy az többnyire az atomfizikus “sztereotip gondolatait” tartalmazza a magyar sajtóban állandóan “átszüremkedő” információkkal kapcsolatban.

Ugyanakkor közölte: a Fidesz vezetői sem értettek egyet Illés Zoltán “radikális megközelítésével”, amelyet az atomenergia békés felhasználásáról és a paksi atomerőmű bezárásáról fogalmazott meg.

A Népszabadság cikke szerint az üzenetben Teller Ede az ellenzéket bírálva például hozza: “A fideszes Illés Zoltán be akarja záratni Paksot, jóllehet nem ért az atomenergiához.”


Véleményét a világhírű tudós rövid feljegyzésben összegezte. Az írás címe: Rossz hírek a szülőföldről. A levél teljes terjedelemben olvasható a Népszabadságban.


vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

Beautiful night shot of Bratislava city, Slovakia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.