Belföld

Bejelentik az Air France és a KLM fúzióját

admin

2003. 09. 15. 09:18

Brit lapértesülés szerint már a héten bejelentheti egyesülését az Air France és a holland KLM légitársaság. A The Sunday Telegraphnak a KLM egy illetékese azt mondta: a francia céggel folyó tárgyalások "előrehaladott szakaszban járnak, és jól haladnak".

A vezető brit vasárnapi konzervatív lap szerint azonban az egyesülésig több szakaszon kell túljutnia a két cégnek ahhoz, hogy a piaci felügyelet ne emeljen kifogást, és annak a látszatnak az elkerülése végett is, hogy a francia légitársaság egyszerűen bekebelezi a hollandot. Az Air France piaci tőkeértéke 3,3 milliárd, a KLM-é 500 millió euró.

Az első szakasz az lenne, hogy a KLM csatlakozik az Air France vezette Sky Team nemzetközi légitársasági szövetséghez, amivel a holland cég utasainak közvetlen hozzáférése lesz az amerikai Delta Air Lines belső járathálózatához is. Ez azonban azzal jár, hogy a KLM-nek fel kell mondania a másik nagy amerikai céggel, a Northwest Airlines-szal régóta fennálló stratégiai szövetségét – áll a brit lap cikkében.

A holland kormány arra is garanciákat szeretne látni, hogy az amszterdami repülőtér nem értékelődik le Párizs javára. Az integrációhoz az is szükséges, hogy a francia kormány – amely részt vesz az egyesülési tárgyalásokban – építse le jelenleg 54 százalékos részesedését az Air France-ban, elkerülendő, hogy a KLM gyakorlatilag a francia állam többségi tulajdonába kerüljön – áll a cikkben.

Franciaország már korábban jelezte, hogy 20 százalék körüli szintre csökkentené részét a legnagyobb hazai légitársaságban. Még fél évvel ezelőtt is a KLM és az Air France egyesülését csapásként élte volna meg a British Airways, amely természetes európai stratégiai partnerét látta a holland cégben – írta a The Sunday Telegraph. Azóta azonban Rod Eddington, a brit légitársaság vezérigazgatója kijelentette, hogy a BA most már a spanyol Iberiát tekinti legközelebbi európai szövetségesének.

A lap által idézett elemzők szerint a holland-francia egyesülés az európai légi szállítási piac egészében konszolidációs hullámot indíthat el, ami “egyébként is rég esedékes lenne”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.