Belföld

Precedens értékű ítélet egy lengyelországi német nemzetiségű ügyében

Egy krakkói bíróság 28 ezer zloty (mintegy másfél millió forint) kárpótlást ítélt meg Adam Schubert német nemzetiségű lengyel állampolgárnak azokért a szenvedésekért, amelyeket még kisgyermekként kellett elviselnie egy, a második világháború után lengyelországi németek számára létesített munkatáborban.

A bíróság példa nélkül álló csütörtöki ítéletében úgy rendelkezett, hogy a lengyel államnak ilyen összegű kártérítést kell fizetnie Schubertnek azokért az erkölcsi és egészségi károkért, amelyeket még anyja méhében, majd csecsemőként és kisgyermekként volt kénytelen elszenvedni a jaworznói büntetőtáborban.

A tarnówi illetőségű Schubert, bár hússzor akkora kártérítést követelt, mint amennyit végül megítéltek neki, nem leplezte elégedettségét. Azt mondta, meglepődött, hogy a bíróság egyáltalán helyt adott keresetének.

A férfi története 1945-re nyúlik vissza, amikor szüleit és ötéves nővérét letartóztatta a lengyel belbiztonsági szolgálat. Ennek oka az volt, hogy apja – kényszer és fenyegetések hatása alatt, családját féltve – 1943-ban aláírta a német megszállók által elé tett úgynevezett Volkslistét, de soha senkinek semmilyen kárt nem okozott. A háború után a Schubert családot először Tarnówban, majd a jaworznói volt német koncentrációs táborban tartották fogva, és dolgoztatták egy bányában. Adam a táborban született, és kétéves koráig ott is élt.

Az üldöztetések azonban nem értek véget a táborból történt távozással. Német származása miatt rengeteg megaláztatásban volt része, sőt a 80-as években ismeretlen tettesek többször megverték. Schubert csak hároméves korában kezdett el járni, és a tüdeje is megbetegedett. Emiatt később leszázalékolták.

A bíró az ítélet ismertetésekor rámutatott, hogy a Schubert család meghurcoltatása kétszeresen is igazságtalan volt. Először is azért, mert csak 1946-tól lépett életbe az a dekrétum, amely büntetőjogi felelősségre vonást helyezett kilátásba a Volkslistét aláírókkal szemben; másodszor pedig azért, mert Schuberték soha senkinek semmilyen kárt nem okoztak. Kizárólag nemzetiségi hovatartozásuk miatt büntették őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik