Belföld

Forgószél – hon- és népismereti verseny indul

Hon- és népismereti levelező tanulmányi versenyt hirdet az általános iskola 5. és 6. osztályosainak részére a Hagyományok Háza - tájékoztatta az intézmény sajtóreferense az MTI-t.

A közlemény szerint a Forgószél elnevezésű vetélkedő célja, a hon- és népismeret tantárgy súlyának növelése, a lokális ismeretek bővítése, a helyi hagyományok mind szélesebb körű megismerése, valamint a gyerekek önálló gyűjtő-, kutatómunkára való ösztönzése.

A három részből álló verseny a mesterségek, a jeles napok, a család és faluközösség, valamint a népköltészet témaköreit öleli fel. A vetélkedő első és második része levelező. A döntőbe, ahol a versenyzők már személyesen is megjelennek – a 30 legjobb versenyző jut be. A jelentkezéseket szeptember 26-ig várja az I. kerületi Hagyományok Háza.

Az intézmény sajtóreferense utalt arra, hogy az általános iskolai képzésben 2001 szeptemberében bevezetett kerettanterv az 5. és 6. osztályosok számára új ismeretanyagot és követelményeket határozott meg a hagyományos paraszti kultúra és értékrend közvetítésére.

“A hon- és népismeret tantárgyi modul fontos szerepet tölt be a szülőföld szeretetének megerősítésében, nemzeti örökségeink megbecsülésében” – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.