Belföld

30 millió forintot osztottak szét szakkollégiumok között

Oktatói bérekre, szakmai kiadványokra, táborok szervezésére fordítják többek között a szakkollégiumok azt az összesen 30 millió forintos támogatást, amelyet oktatási tárca pályázati úton osztott szét szakkollégiumi tehetséggondozásra - mondták el az MTI-nek a pénzhez jutó intézmények vezetői.

A minisztérium június végén közzétett felhívására 45 pályázat érkezett. A beérkezett pályamunkákat a Misztótfalusi Kis Miklós Kuratórium által felkért szakértői bizottság bírálta el.

A támogatásból egyenként 2,4 millió forinttal részesül a BKÁE Rajk László Szakkollégium, a Társadalomelméleti Szakkollégium és az ELTE Bolyai János Szakkollégium. A BKÁE Széchenyi István Szakkollégium 2,2 millió forintra számíthat, míg a Simonyi Károly Szakkollégium 1,8 millió, a Szent Ignác Szakkollégium 1,5 millió forintot kap.

A BKÁE Széchenyi István Szakkollégiumának titkára az MTI érdeklődésére elmondta: az elnyert összeget várhatóan oktatói bérekre, illetve táborok szervezésére, kiadványok megjelentetésére fordítják. Mezősi András közlése szerint az 1987-88-ban alapított kollégium tevékenységébe nem csupán közgazdász hallgatók kapcsolódnak be, az intézmény azon kevés szakkollégium közé tartozik, amelyik más egyetemekről is vár diákokat. Az elsősorban társadalomelmélettel foglalkozó kollégium 60-80 tagja között vannak az egyetemen szociológiát és filozófiát tanulók is.

Az ELTE Bolyai János Szakkollégiumának igazgatója életmentőnek nevezte a pályázati támogatást, s reményének adott hangot, hogy jövőre is meghirdetik. Galácz András elmondta: a most elnyert 2,4 millió forintot elsősorban a szemináriumi oktatók honoráriumára fordítják, akik meghívott tanárként előadásokat tartanak és külön foglalkoznak a hallgatókkal.

Úgy vélte: ezt a munkát díjazni a legnehezebb, hiszen az egyetem sokszor szinte saját tanárait is alig tudja megfizetni. Az intézmény természettudományi karának 1992-ben alapított szakkollégiumában öt tudományterületről mintegy 70 hallgató tehetséggondozása folyik. A pályázaton elnyert összeget vissza nem térítendő támogatásként kapják meg az érintettek.

Az oktatási tárca vezetője korábban elmondta: a minisztérium tervei szerint jövő évtől szakkollégiumi közalapítvány kezdené meg működését, amely meghatározott kritériumrendszer alapján, pályázati úton támogatná a minőségi követelményeknek megfelelő kollégiumi programokat.

Jövő év elejére várható a szakkollégiumi közalapítvány létrehozásáról szóló kormányrendelet, az alapítvány 2004-ben összesen 100 millió forintból gazdálkodhatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik