Belföld

Válságos a svéd külügyminiszter állapota

Anna Lindh svéd külügyminiszter asszony állapota válságos - közölték csütörtök hajnalban a sérültet operáló orvosok.

A svéd diplomácia vezetőjét szerdán Stockholm egyik áruházában egy ismeretlen tettes hasba szúrta. A politikust azonnal a Karolinska kórházban szállították. Az első vizsgálatok alapján még azt közölték, hogy nincs életveszélyben.

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint nyolc óra elteltével még mindig a műtőben volt. Súlyos belső vérzéseket szenvedett el, és megsérült a mája, valamint a gyomra is.

A biztonságosként ismert Svédországban gyakori, hogy politikusok testőrök nélkül közlekednek, járnak bevásárolni, vagy használják a tömegközlekedést. Erőszak ezzel együtt előfordul – egy máig ismeretlen tettes 1986-ban a nyílt utcán lőtte le Olof Palme miniszterelnököt, aki feleségével egy moziból távozott éppen.

A 46 éves, szociáldemokrata Anna Lindh 1998 óta áll a külügyminisztérium élén. Már 25 éves korában, 1982-ben parlamenti képviselővé választották, férjezett és két gyermeke van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik