Belföld

Eladó a Nemzeti Tankönyvkiadó

Várhatóan heteken belül kiírják az egyelőre még százszázalékos állami tulajdonban lévő Nemzeti Tankönyvkiadó Vállalat privatizációs pályázatát - írja a Népszabadság. Szvák Gyula, az igazgatóság elnöke lemondott tisztségéről.

Az 1949-ben alapított vállalat közel negyven éven át volt egyeduralkodó a magyar tankönyvpiacon. Kilenc évvel ezelőtt alakult át részvénytársasággá. Értékét három-négymilliárd forintra becsülik, évente kilencmillió könyv kerül ki innen. Az egyelőre még kizárólagos állami tulajdonban lévő nagyvállalat eladásáról valójában már évek óta szó van, 1997-ben és tavaly – már a választás után – is napirendre került a magánítása. Ez mindkét esetben komoly politikai visszhangot váltott ki, hat évvel ezelőtt Torgyán József és Pokorni Zoltán, akkor ellenzékben többször is interpelláltak a parlamentben „a nemzet vagyonának kiárusítása” ellen.

Az idén augusztusban Lezsák Sándor jelentette be, hogy az MDF törvénytervezet benyújtásával szeretné megakadályozni a Nemzeti Tankönyvkiadó eladását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik