Belföld

Csillag István cáfolja, hogy 12 milliót keres

admin

2003. 09. 11. 16:55

A gazdasági tárca közleményben cáfolta néhány sajtóorgánum azon állítását, mely szerint 2002-ben 12 787 016 forintot keresett volna. Ehelyett csupán 3 760 965 forint volt a tárcavezető közel fél éves alapilletménye, nem rendszeres személyes juttatásban pedig nem részesült.

A sajtóban, a napokban megjelent miniszteri rangsorok az éves alapilletménynek egyszerűen a tárcavezetőkhöz rendelésével születtek, emiatt torzak – állítja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

Közérdekű vagy személyes az adat?

Az origo internetes lap azon kérdésére, hogy mennyi fizetést kapnak egyes állami hivatalok vezetői, több szervezetnél nem válaszoltak. Sem az ÁPV Rt.-nél, sem a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál nem kapták meg a lap újságírói a kért adatot, holott mindkét intézmény állami forrásokból működik, közfeladatot lát el. A lap azt írja, hogy az adatvédelmi törvény szerint az állami hivatalok gazdálkodásával összefüggő információk közérdekű adatnak minősülnek. Ezzel szemben az említett szervek éppen az adatvédelmi törvényre és a személyes adatok védelmére hivatkozva utasították el a kérdés megválaszolását.

A tárca sajtóosztályának magyarázata szerint a sajtóorgánumok számítása azért téves, mert 2002 a kormányváltás éve volt és emiatt a GKM vezetőjének összesített éves juttatása az elődjének, valamint a korábbi közlekedési miniszternek az alapilletményét is tartalmazza.

Az újságírók a 2002. évi zárszámadási törvény mellékletéből indultak ki, amely valóban tartalmazza az egyes tárcák vezetőinek összevont éves illetményét.

A torzítások kiküszöbölése érdekében a GKM közzé tette a kormányváltásig hivatalban lévő volt gazdasági miniszter és a volt közlekedési miniszter, valamint Csillag István számára 2002. évben kifizetett juttatásokat. Eszerint Fónagy János közlekedési miniszter 2 866 000 forint alapilletményben részesült, Matolcsy György gazdasági miniszter 4 351 568 forintot, Csillag Istvánnak pedig 3 760 965 forint vihetett haza.

A tárca külön megemlékezik a vezetők nem rendszeres személyes juttatásairól is. Eszerint Matolcsy György 1 308 483 forintnyi, Fónagy János pedig 500 000 forintnyi juttatást kapott, Csillag István pedig nem részesült ebből a támogatási formából 2002-ben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.