Belföld

Megtört az ég – beindult a délszláv légi üzlet

A tizenhárom év után újraindult Zágráb-Belgrád légi járat nemcsak a háborús sebek gyógyulását jelzi. Megkezdődött a sokat ígérő, ám eddig elhanyagolt délszláv légi piac felosztása.

Egy nappal Stipe Mesic horvát elnök szerdai, első belgrádi hivatalos látogatása előtt, tizenhárom év után először horvát kereskedelmi charter repülőgépjárat indult kedden Zágrábból Belgrádba. Az első gépen ugyan csak újságírók ültek, de elemzők szerint az üzletemberek körében komoly igény mutatkozik a két „szomszédvár” közti rendszeres légi összeköttetésre.


 A horvátok repülnek

A Croatia Airlines ebben az évben jelentős forgalomnövekedésről számolt be. Különösen kiugró volt a horvát belföldi légi járatok kihasználtságának emelkedése. Voltak hónapok, amikor az előző évhez képest megkétszereződött az utasok száma. Év elején például a cég történetének legnagyobb februári forgalmát érték el. 


Belgrádból egyelőre csak retúr


A horvát és a szerb főváros között tizenhárom éve, a régi „Nagy-Jugoszlávia” felbomlása óta szünetelt a légi forgalom. A mostani charter beindítása persze korántsem jelenti azt, hogy rendeződtek volna a légi viszonyok, hiszen Horvátországnak továbbra sincs légtéri és légiforgalmi kétoldalú megállapodása Szerbia és Montenegróval. Így fordulhat elő, hogy a belgrádi utasok egyelőre nem vehetik igénybe a hetente kétszer, kedden és csütörtökön közlekedő kereskedelmi járatot.

A horvát gazdasági kamara vezetői úgy vélik: a két főváros között közlekedő, 18 személyes gépek jó kihasználtsággal üzemelhetnek. Annál is inkább, mert a kamara adatai szerint négyszáz horvát cégnek van már kirendeltsége vagy üzleti kapcsolata Szerbiában és Montenegróban. (A menettérti jegy ára 260 euró.)


Grandiózus JAT-tervek 

Új stratégia gondolatával foglalkozik a szerb JAT, amely egy balkáni regionális légi szövetség létrehozásával próbálna kitörni a szükségképpen szűkös nemzeti piacról. Elemzők szerint ez afféle csoda lenne, hiszen a bécsi, pozsonyi és a persze a budapesti konkurencia is rajta tartja szemét a térségen, sőt már meg is kezdték az átszálló járatok kiépítését. Ráadásul a belgrádi központú JAT-nak már a poszt-jugoszláv piacon is gondja lehet a nagyobb gazdasági erőt képviselő szlovén és horvát utódtársaságokkal. 

Egy növekedést ígérő légi piac cégekre vár


A délszláv háború és az egész Kelet-Európát sújtó transzformációs válság nyomán komoly űr keletkezett a balkáni légi közlekedésben. Jellemző, hogy a délszláv válság előtt a JAT (Jugoslovenski Aerotransport) – melyet utóbb, immár mint a szerb nemzeti légitársaságot, JAT Airwaysre kereszteltek – még évi 5 millió utast szállított. Ma ennek a békebeli teljesítménynek, kedvezményes akciói ellenére is legfeljebb ötödét éri el a társaság. A gazdasági akadályokat nehezen vevő Bulgária esetében pedig a Balkan Airlines 1999-es privatizációja sikerült különösen rosszul, s ma az utód Balkan Air Tours nevű légi társaság alig 10 európai célállomást szolgál ki.


A térségi cégek meggyengülésével egyidejűleg – furcsamód – jelentékeny növekedési potenciált ígér a piac. A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap elemzése szerint az európai polgári repülés jelentős növekedési impulzust kaphat a tíz új tagállam uniós csatlakozásától. A földi közlekedési útvonalakat ugyanis nem lehet egyik napról a másikra kiépíteni. Bár az úgynevezett európai korridorokat gőzerővel fejlesztik, az elkövetkező évtizedben különleges jelentősége lesz a légi közlekedésnek Európa nyugati és keleti fele összekapcsolásában.


 (Munka)napi három járat 

A Malév – a megnövekedett piaci igényekre való tekintettel – szeptember 8-ától napi kettőről háromra emeli a Zágráb-Budapest járatok számát. A reggeli és esti mellé felzárkózó harmadik – Budapestről 13.50-kor induló, Zágrábba 14.40-kor érkező, illetve a horvát fővárosból 15.55-kor visszainduló, Ferihegyen 16.40-kor landoló – járat elsősorban a skandináv célállomásokra utazóknak biztosít átszállási lehetőséget. Emellett az idén májusban indított spliti járatot is tovább üzemeltetik az őszi és a téli hónapokban. 

A Malév Zágrábban erősít


A horvát és szerb cégek gyengélkedését kihasználva, a Malév is jelentős szeletet hasított ki a délszláv légi piacból. A magyar nemzeti légitársaság jelenleg heti 12 járatot – munkanapokon napi hármat – üzemeltet Zágrábba.


A cég jelentős üzleti sikerként könyvelheti el, hogy Horvátországban – légiforgalmi részesedését tekintve – immár a harmadik helyet foglalja el. A Budapest és Zágráb között közlekedő Malév-járatokon közel ötven százalékot tesznek ki az üzleti utasok. A reggel és este repülő Saab-340-es, lízingelt gépek ugyanis ferihegyi átszállással, kitűnő csatlakozási lehetőséget biztosítanak a Malév kelet-európai, illetve közel-keleti célállomásaira.


 

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.