Belföld

Sztrájk vagy módosítás – tűz alatt az orvostörvény

admin

2003. 09. 03. 08:38

Rendkívüli elnökségi ülésén értékeli ma a Magyar Orvosi Kamara a kormánynak adott ultimátum óta kialakult helyzetet. Az új kamarai vezetők minél előbb törvényt akarnak, viszont a meglévő tervezet visszavonását követelik – írja a Népszabadság.

Bizonytalan, dönthetnek-e bármiről is mai kibővített, rendkívüli ülésükön a Magyar Orvosi Kamara vezetői. A kérdés: miként értékelik a kormányhoz intézett ultimátumuk óta kialakult helyzetet, s ennek fényében miként határoznak a további lépésekről. Az új vezetőket választó küldöttek legutóbb ugyanis kizárólag az orvosi jogállásról szóló, a parlament előtt lévő törvénytervezet visszavonását tartották elfogadhatónak. Erre határidőt is adtak: szeptember 8-ig várnak a döntésre. Ha addig eleget tesz a kormány a követeléseiknek, a kamara képviselői tárgyalhatnak vele. Ha a kormány kitart a nemrég általa jóváhagyott törvényjavaslat mellett, az orvosok készek akár a sztrájkra is. Ez ügyben levelet is küldtek Medgyessy Péter miniszterelnöknek, de választ még nem kaptak. A napilap információi szerint a miniszterelnök nevében hivatala készítette el a választ, amit az egészségügyi tárcán keresztül juttattak el a kamarához. Ennek lényege: a kormány kész az egyeztetésre. A MOK viszont úgy gondolja: hivatalos miniszterelnöki levél nem érkezett, így továbbra is vár.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Gyula, 2012. január 19.
A gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház egyik munkatársa egy beteg sugárkezelését készíti elő az onkológiai osztályon. A kórház - holtversenyben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Idegsebészeti Klinikájával - második helyen végzett a HáziPatika.com által meghirdetett Az év kórháza szavazáson.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.