Belföld

Ringa a ringben – sovány eredmény

Sovány eredményt hozott a Ringa és a húsipari szakszervezet tárgyalásainak első fordulója: pénteken kiírják a kapuvári üzem berbeadására a pályázatot, s újabb tárgyalási forduló lesz kedden.

Két nappal a kapuvári demonstráció után, csütörtökön Budapesten megkezdődtek a hivatalos egyeztető tárgyalások a Ringa Húsipari Rt. vezetése és a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének képviselői között. A tárgyalófeleknek a cégvezetés által korábban bejelentett, s az egész társaságot érintő átszervezés ügyében kell dűlőre jutniuk.


Folytatás kedden

A felek megállapodtak, hogy a tárgyalások tartamára fenntartják a munkabékét, továbbá abban is, hogy a tárgyalásokat 2003. szeptember 2-án, kedden folytatják. 

Előzmény: 840 millió forintos veszteség


A Ringa Húsipari Rt. tulajdonosai azt követően helyezték kilátásba a csoportos létszámleépítéssel járó átszervezést, hogy kiderült: az első félévben a társaság 840 millió forintos veszteséget halmozott fel. Az átszervezés hírével egy időben az is elterjedt Kapuváron, ahol a Ringa a legtöbb dolgozót, 800 főt foglalkoztatja, hogy a cég bezárja legnagyobb és legkorszerűbb üzemét, a kapuvári gyárat. Ennek nyomán kedden délután a dolgozók, a beszállító sertéstartó gazdák és a város lakói demonstráltak Kapuváron az üzem előtti téren.


A politikusoknak “pálya”


A Ringa átszervezése időközben sajátos politikai színezetet kapott. Az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának kezdeményezésére kedden virradóra tárgyalóasztalhoz ült a Ringa képviselőivel Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára. Szanyi Tibor erről úgy nyilatkozott: a megbeszélések eredményeként sikerült megállapodni arról, hogy a tulajdonosok nem zárják be a Ringa Rt. kapuvári gyárát, az üzemet még a héten megvételre, illetve bérletre meghirdetik. Ezzel szemben a Ivanics Ferenc, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérbeadás nem elfogadható megoldás, ehelyett végleges rendezést kérnek a kormánytól. Azt akarják elérni, hogy – a gazdákat és a dolgozókat bevonva – akár magántőkével, akár állami tőkével rendeződjön a gyár sorsa.


 Pályázat a bérbeadásra

A kapuvári üzem bérbeadásáról szóló pályázat kiírását a társaságnál koordináló gazdasági igazgató Tóth Zoltán közölte, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkárának, Szanyi Tibornak közbenjárására jelentősen felgyorsíttatta a pályázattal kapcsolatos belső adminisztrációs munkákat. Ennek köszönhetően 2003. augusztus 29-én megjelenik a nyilvános pályázat.  

A tárgyaló felek a pályázatban bíznak


A csütörtöki tárgyalásról szólva dr. Tóth Ervin, a Ringa Rt. vezérigazgatója elmondta, az első fordulóban ismertették az érdekképviseleteknek a vállalatnál kialakult helyzetet, a jelentős átszervezések szükségességét és az első ütemben 450 főt érintő, fokozatos létszámleépítés tervezett időtartamát, valamint időbeli ütemezését. Azt is elmondta, hogy amennyiben az eszközértékesítésre vagy -bérbe adásra kiírt pályázatok sikerrel járnak, a társaság által előzetesen bejelentett 800 fős leépítéshez képest számos munkahely megmaradhat.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik