Belföld

Robbanás a Nyugati pályaudvar előtt

Ketten súlyos sérüléseket szenvedtek Budapesten a Nyugati téren, amikor a villamoson felrobbbant egy nagykátai fiatalember hátizsákja. Egyes hírek szerint önvédelmi célból hordott, házilag előállított aceton-peroxid robbant.

A robbanás délután három óra után náhány perccel a Nyugati téren, a pályaudvar előtti villamosmegállóban álló villamoson történt. A HavariaPress értesülései szerint egy hátizsák robbant fel a villamos első kocsijában.


 Házilag készült a robbanószer

A hátizsákban felrobbant aceton-peroxid boltban kapható vegyszerekből házilag elkészíthető robbanószer. Hajszőkítőből (hidrogén-peroxid), sósavból és acetonból könnyen előállítható. Ugyanakkor nagyon instabil, ütésre, hő hatására is robbanó anyag.

A hátizsák tulajdonosa és a mellette lévő ember súlyosan megsérült – mondta Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője, hozzátéve, hogy a többiek halláskárosodást, illetve karcolásokat szenvedtek. A robbanásnak összesen nyolc sérültje van. Közülük ketten súlyos, hatan könnyebb sérüléseket szenvedtek. A detonációban főleg az álló utasok sérültek meg, akik jobbára a kezükön égtek meg. Több sérültnek a dobhártyája szakadt be a légnyomás miatt. A két súlyos sérültet a Honvéd kórházba, a könnyebb sérülteket pedig a MÁV kórházba illetve a Péterfy Sándor utcába szállították.


Egy férfi táskája robbant fel, és a villamoson találtak egy forgótáras pisztolyt – közölte Kozák László, a BRFK szóvivője.


Más rendőrségi forrásból az MTI úgy értesült, hogy egy 20 éves nagykátai fiatalember táskája robbant fel. A hátizsákban acetonperoxid volt, amelyet a fiatalember az interneten talált recept alapján állított elő, és vallomása szerint önvédelmi célból tartotta magánál az anyagot.


A BKV közölte: az Oktogon és a Moszkva tér között villamospótló buszok közlekednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik