Belföld

Bokros: antiszociális a magyar jóléti rendszer

Nem érvényesül a szolidaritás a magyarországi jóléti rendszerben, sőt az rendeltetésével ellentétben, egyenesen antiszociális - állítja Bokros Lajos az Élet és Irodalom eheti számában. A cikkről rövid összefoglaló olvasható a Népszabadságban.

A Horn-kormány egykori pénzügyminiszterének nagy terjedelmű írása szerint ez a helyzet térségünkben nem egyedülálló, a sajátosság abban áll, hogy a hazai politikai osztály zöme a nyilvánosság előtt letagadja ezt, miközben magában talán éppen azt gondolja, így van ez jól.

Eközben Bokros szerint a népesség majd harmadát kitevő szegények, rászorultak sorsán a jóléti rendszer alig segít, sőt, a társadalmi különbségek nőnek. A volt pénzügyminiszter megfogalmazása szerint: „Túl szép még az a kifejezés is, hogy jómódúakat támogató jóléti politika.” Szerinte ez inkább életveszélyes játék a magyar társadalom jövőjének rovására.

Bokros azzal érvel, hogy a Fidesz-kormány a családpolitikában, az oktatásügyben és a lakásfinanszírozási rendszerben is a tehetősebbek javára csoportosította át a rendelkezésre álló költségvetési forrásokat. Ezzel csak súlyosbította az egyenlőtlenségeket, ami a szegény családokban élő nagyon nagyszámú gyerekre gondolva hosszú távon is lesújtó következményekkel fenyeget. A cikk szerint a Medgyessy-kormány idején sem történt radikális fordulat, az igazságtalan elosztási formák szent tehenekké váltak, amelyekhez nem mernek vagy akarnak hozzányúlni.

Bokros Lajos úgy fogalmaz: szellemi, lelki és erkölcsi fordulatot kell előkészíteni ahhoz, hogy a társadalmi szolidaritás eszméje újra polgárjogot nyerjen Magyarországon, és megalapozzon egy olyan politikai fordulatot, amely vállalja a szegénység enyhítését, sőt a szegénységből való kiemelkedést hatékonyan támogató jóléti reformokat is.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik