Tóth Erika tájékoztatása szerint “elvileg még ugyan bármi történhet” a következő egy hónap alatt, de nem sok esélyt lát rá, mert nem találtak befektetőt, vagy bérmunkáztató céget, amely hajlandó lenne Magyarországon cipőt gyártani.
A megbízott ügyvezető elmondta: a társaság csaknem egy éve veszteséges, és a következő szezonra már megrendelést sem kapott. A Mary négy magyarországi gyárában – Szegeden, Hódmezővásárhelyen, a Veszprém megyei Csetényben, és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakeszin – 700 dolgozót foglalkoztat, és mindenkinek fel fognak mondani.
Tóth Erika ismertetése szerint azért döntöttek a végelszámolás mellett, hogy mindenkit ki tudjanak fizetni. A munkaügyi központ pedig megígérte, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekkel igyekszik segítségére lenni a munka nélkül maradó dolgozóknak.
A megbízott ügyvezető közölte: az olasz tulajdonos 1991 óta van jelen Magyarországon. A legeredményesebb időszaka 1995-1996-ban volt, amikor ezer embert foglalkoztatott, és az árbevétel elérte a 6-7 milliárd forintot.
A megrendelés visszaesésével a létszámot is csökkenteni kellett, de 1997-től 2001-ig a 700 dolgozóval stabil volt a termelés. A következő év rosszul kezdődött, 30-40 százalékkal esett vissza a gyártás, és a negatív folyamat mostanáig folytatódott – mondta hozzátéve, hogy az olcsó kínai cipővel már nem tudják felvenni a versenyt.