Belföld

Rejtélyes iráni fegyverszállítmány Lettországon keresztül

Mezőgazdasági gépekként feladott illegális fegyverszállítmányra bukkantak a lett hatóságok a főváros, Riga nemzetközi repülőterén.

A vámszolgálat és a biztonsági rendőrség közös akciójában lefoglalt 28 tonnányi szállítmányt – amely a csütörtöki bejelentés szerint egyebek közt harckocsik számára rendszeresített éjjellátó berendezéseket és légvédelmi ágyúkat tartalmazott – kedd este rakodták volna fel egy Iránba tartó charter-járatra.

A hatóságok feltételezése szerint a fegyvereket és fegyveralkatrészeket Oroszországban adták fel – közölte a lett vámszolgálat szóvivője, Dita Klavina. A biztonsági rendőrség szóvivője, Kristine Apse elmondta: vizsgálatot indítottak egy lett cég ellen, amely részese volt az ügyletnek.

A szóvivő szerint a lett katonai kémelhárítás szakemberei – akik a lefoglalt berendezéseket azonosították – arra a meggyőződésre jutottak, hogy a mintegy 280 ezer euró értékű szállítmányt nem az iráni hadseregnek szánták, mivel a benne talált fegyverek elavult darabok. Sokkal inkább Iránban tevékenykedő gerillaszervezetek próbálhattak hozzájutni, fegyverzetük karbantartása, illetve korszerűsítése céljából – jelentették hírügynökségek.

Az esetre egyelőre nem reagált hivatalosan sem a rigai orosz nagykövetség, sem Irán stockholmi képviselete.

A George Bush amerikai elnök által “a gonosz tengelyéhez” sorolt Iránt Washington egyebek közt azzal vádolja, hogy közel-keleti iszlám szélsőséges szervezeteket lát el fegyverrel és kiképzést nyújt tagjaiknak. Az 1979-ben kirobbant iszlám forradalom óta a Szovjetunió, majd annak felbomlásától kezdve a Oroszország Irán legnagyobb fegyverszállítója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik