Belföld

HP – nehéz harmadik negyedév után vártnál gyengébb eredmény

A kaliforniai Hewlett-Packard nyomtató- és számítógépgyártó a szerdai nap egyik legnagyobb vesztese a New York-i értéktőzsdén.

A Hewlett-Packard kedden tőzsdezárás után részvényenként 10 centes tiszta nyereséget jelentett az üzleti éve harmadik negyedéről. Ez ugyan messze jobb, mint az egy évvel korábbi 67 centes részvényenkénti nettó veszteség, de jelentősen elmaradt az elemzők várakozásától. Tavaly a Hewlett-Packardnak nagy egyszeri költsége volt versenytárs Compaqkal való egyesülés miatt.

Gyengélkedtek a Unix szerverek

Az eredményeket a PC piaci kemény versenye is lerontotta, ahol kénytelen volt a HP túlságosan nagy árengedményeket adni. De gyengén szerepelt középkategóriás és belépő szintű Unix szerver üzletága, miután a piac továbbra is az olcsó „ipari szabványú” kiszolgálók és a csúcskategóriás Unix rendszerek köré polarizálódik. A július 31-én véget ért időszak 17,35 milliárd dolláros árbevételt hozott, ami 5 százalékkal meghaladja ugyan az előző év azonos időszakáét, de elmarad az elemzők által várt 17,5 milliárdos bevételtől. A pro forma eredmény egy részvényre számítva 23 cent volt, ami sokkal több, mint az egy éve elkönyvelt 14 cent volt, de kevesebb, mint az elemzők által várt 26 centes pro forma nyereség.

A közép és belépő szintű Unix rendszerek mellett összességében gyengén szerepelt a vállalati rendszercsoport Európában és Japánban is. A csúcskategóriában csak a Superdome rendszerek értékesítése ad okot derűlátásra, melynek forgalma 64 százalékkal múlta felül az előző évit. A vállalati rendszercsoport bevétele 3,71 milliárd dollár volt, vagyis stagnált az előző évhez képest, miközben az üzemi veszteség elérte a 70 millió dollárt, ami nagyobb, mint az előző negyedév 7 milliós vesztesége, de sokkal jobb, mint az egy évvel korábbi 322 milliós veszteség. A személyi rendszerek csoportja a gyenge amerikai forgalom és az „agresszív” árverseny miatt vált veszteségessé.

De a személyi rendszerek csoportja, akárcsak a vállalati rendszercsoport év végéig újra nyereséges lesz – ígérte Carly Fiorina, a cég elnök-vezérigazgatója. A notesz PC értékesítés, amely 27 százalékkal haladta meg az előző évit, így is nyereséges maradt. A személyi rendszerek csoportjának bevétele 5 százalékkal, 4,97 milliárd dollárra nőtt, miközben az üzemi veszteség 56 millió dollár volt, vagyis lényegesen kevesebb, mint egy éve a 140 millió volt. A szolgáltatási divízió jól szerepelt: a felügyelt szolgáltatások utáni bevétel 21, a támogatásokból származó 8 százalékkal nőtt. Ezáltal a csoport nyeresége ismét kétszámjegyű növekedést produkált. A HP képalkotó és nyomtató csoport forgalma 10 százalékkal, 5,24 milliárd dollárra nőtt, és a nyereség is „normálisabb szintű” lett.

A HP a tőzsdén

A Hewlett-Packard Co. szerdán a kereskedés első felének végén 19,93 dollár volt a New York-i értéktőzsdén, 2,18 dollárral, azaz 9,86 százalékkal olcsóbb a keddi zárónál. Szerdán 19,62 dolláron nyitott. Ötvenkét héten belül 23,90 és 10,92 dollár között mozgott.

Ugyanakkor a Microsoft Corp. 26,32 dollár volt a Nasdaq piacon, 30 centtel, azaz 1,13 százalékkal olcsóbb a keddi zárónál. Szerdán 26,30 dolláron nyitott. Az Intel Corp. 26,545 dollár volt ugyancsak a Nasdaqon, 7,5 centtel, azaz 0,28 százalékkal drágább a keddi zárónál, miután ez a részvény is eséssel nyitott, 26,14 dolláron, megtörve az utóbbi időben emelkedő irányzatot. Napközben korábban azonban volt 26,74 dollár is, ami egyéves csúcs.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik