A tematika olyan közérthető alapfogalmakat tárgyal és magyaráz, amelyekkel nap mint nap találkozhatunk, és amelyek egyre nagyobb fontosságúak, hogy széles körben ismertté váljanak. Az információ befogadását, feldolgozását a színes ábrák, térképek, fotók jelentősen könnyítik. A kötet szerzői – Bernek Ágnes, Kondorosi Ferenc, Nemerkényi Antal és Szabó Pál esettanulmányokkal, példákkal magyaráznak, például olyan kérdésköröket, hogy hol és milyen kör számára érvényesülnek az emberi jogok, melyek a regionális politika alapelvei, mit kell figyelembe venni a magyar termelőknek az EU-csatlakozás során. Részletesen ismertetik egyebek között az európai uniós intézményeket és döntéshozatali rendszereket, a versenypolitikai, a közös agrárpolitikai tudnivalókat, a gazdasági és a monetáris unió legfőbb ismérvéit. Egy sor hasznos Internet címet, elérhetőséget is közölnek, s ismertetik az EU-s pályázati lehetőségeket. A kiadvány nélkülözhetetlen a gimnáziumok felsőbb osztályai, az egyetemek és főiskolák hallgatóinak, illetve tanárainak számára, az EU- s szak- és továbbképzések, köztisztviselői szakvizsgák résztvevőinek, az önkormányzatok, állami intézmények dolgozóinak.
- 22:14 2,48 milliárd forintból működik majd a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal
- 21:44 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:27 A nyár utolsó napján megdőlt a budapesti melegrekord
- 21:21 Nagy területen pusztított tűz Tapolcánál, helikopterekkel oltották
- 21:18 Szabadon igazolhatóvá vált Karim Benzema
- 20:42 Magyar Péter: Belenéztem von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba
- 20:10 Bóna Szabolcs: Statisztikailag nem igazolható, hogy a JÉGER az aszály mértékének növekedéséhez vezetne
- 19:51 Zárug Péter Farkas: Facebook-kormányzás-e a Tiszáé? – Forradalmi kormányok első 100 napja a jogalkotás és kormányhatározatok tükrében
- 19:51 Magyar Péter abban nem hibázott, hogy Unger Annára voksolt Ligeti Miklós helyett, de máshol mellényúlt – szakértők az NVVH vezetője körüli vitáról
- 19:39 „Nincs már több, amit adhatnék” – visszavonult a válogatottságtól Lionel Messi
- 19:24 „Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
- 19:16 Unger Anna nyilvánosságra hozná NVVH-s pályázatát
- 19:03 Visszatért korábbi klubjába a Ferencváros középpályása
- 18:59 Ha valaki Schmidt Mária előtt migránsozik, hogyan juthat el odáig, hogy deportálják Amerikából?
- 11:55 Tagad a 23 éves debreceni fiút szíven szúró hajléktalan – videó az elfogásról
- 13:09 Közlekedési kamera rögzítette: pillanatok alatt felborult egy kamion az autópályán
- 11:41 Megszólalt a Pontoon a szórakozóhelynél történt életveszélyes balesettel kapcsolatban
- 15:45 Orbán Balázs nem tartja patriótának Magyar Pétert, Orbán Viktort pedig továbbra is nélkülözhetetlennek gondolja
- 16:48 El a kezekkel Kele Jánostól!
- 11:26 Nyomás alatt az orosz bankok: Putyin elől menekíti a pénzét a lakosság
- 12:07 Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok
- 13:45 Meghalt Berend T. Iván Kossuth-díjas történész
- 08:33 Várkonyi Andrea a főút közepén mentett teknőst Tihanyban
- 13:30 Lemondott a brüsszeli MCC vezetője, mert nem tudják kifizetni a munkatársakat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
