Belföld

Az OMV történetének második legeredményesebb évére számít

A vállalat történetében a második legjobb eredményre számíthat az idén az OMV osztrák energiakonszern az idei esztendő első felének működési adatai alapján.

A kőolaj- és gázipari vállalat kedden Bécsben sajtótájékoztatón ismertette a cég első félévi eredményeit, amelyek szerint az OMV a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 65 százalékkal tudta növelni működési eredményé (EBIT), amely így 322 millió euró lett. Az EBIT a várakozásoknál (61-64 százalék közötti növekedés) valamivel kedvezőbben alakult, míg a nyereség az előrejelzések határain belül 66 százalékkal nőtt, és 195 millió eurót ért el.


Az OMV szerint az eredmények mindenekelőtt a jelentősen megemelkedett árrésnek, valamint a magasabb finomítói és marketingbevételeknek, illetve a megnövekedett olaj- és gáztermelésnek köszönhetőek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik