Belföld

Csak télen drágul a sör

A nagy meleg, és az alapanyagok drágulása ellenére nyáron már nem, januártól viszont emelkedik a sör ára - számol be a Népszabadság.

Az aszály miatt jelentősen emelkedett a gabonafélék termelői ára az első fél évben: 8,7 százalékkal. A drágulás több termék árában megjelenik majd – igaz nem mindegyikében. A sör ára az alapanyagok jelentős drágulás ellenére sem lesz magasabb az ígéretek szerint – a nyáron. Áremelést a jövedéki adó növekedése hoz majd, januártól.

“A gabona drágulását, az energia árának emelkedését és a forint árfolyamának hullámzása okozta veszteségeket a jelenlegi piaci helyzetben nehéz kigazdálkodni. De aki versenyben akar maradni, muszáj lenyelnie ezeket a költségeket” – állítja László Attila, a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. vezérigazgató-helyettese.

László Attila ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a jövedéki adó emelése után a kereskedők a pénzügyi tárca terveiben szereplő hét százaléknál jóval nagyobb mértékben emelik majd a sör fogyasztói árát.




 

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.