A kormánykoalíció nem nyújtott elegendő támogatást a gazdasági reformok véghezviteléhez – indokolta Milen Velcsev bolgár pénzügyminiszter távozási szándékát. Velcsev szerdán késő este nyújtotta be lemondását és döntése az eddigi legnagyobb csapást jelenti a két éve hivatalban lévő Szimeon Szakszkoburggotszki vezette bogár kormány számára – értékeli a Reuters hírügynökség a pénzügyi tárca első emberének távozását.
Az EU tagságra aspiráló Bulgária kormányában Velcsevet a befektetők és az elemzők egyaránt a reformokat támogató csoport kulcsszemélyiségének tekintik. Velcsev azért kényszerült távozni, mert – mint mondta – a kormánykoalíció vonakodott támogatni a költségvetési megszigorító politikát. Hiányzott a kellő akarat a privatizálásban és a közszféra reformjában is – tette hozzá. A pénzügyminiszter szerint amennyiben a vezetés hátat fordít a konzervatív pénzügyi terveknek, az a Világbankkal és a Nemzetközi Valutalappal, a legfontosabb támogatókkal való megállapodás kudarcát vonhatja maga után.
Bulgária októberben helyi választások elé néz, és a kormánykoalíció alulmaradhat az ellenzéki szocialistákkal szemben. Az IMF arra figyelmeztetette Szófiát, tartózkodjék a választások előtti túlzott költekezéstől.
A Reuters megjegyzi, hogy Velcsev mellett, helyettese Kraszimir Katev és a miniszterelnök-helyettes Nikolaj Vaszilev (korábban mindketten bankárok) a fő ösztönzői az ország 2007. évi EU-csatlakozását lehetővé tevő változásoknak. Katev, aki az ország adósságállománya leépítésének híve, vasárnap jelezte, hogy az év végével távozik hivatalából.
Velcsevvel szemben különben a korrupció gyanúját is megszellőztették korábban a bolgár lapok. Fotó jelent meg az egyik napilapban, amelyen Velcsev egy kétes hírű üzletember társaságában látható egy a Monacói partok menti jachton.

Drámai eredmények a multiláncoknál, veszteséges lett az Auchan, a Spar és a Penny is, jócskán olvadt az Aldi nyeresége
Betett az extraprofitadó, különösen azoknak, akiknek nem is lett profitjuk.