Belföld

Elutasították a Kehi panaszát az agrárcégek ügyében

A Fővárosi Főügyészség elutasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) panaszát, amelyben a hivatal kifogásolta, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a 12 agrárcég privatizációjának körülményeit vizsgáló nyomozást - tájékoztatta az MTI-t a főügyészség hétfőn.

A rendőrség július 10-én szüntette meg a nyomozást, arra hivatkozva, hogy bűncselekmény nem történt, sem hanyag, sem hűtlen kezelés bűntette nem valósult meg.

“A feljelentő Kehi ezt a határozatot megpanaszolta, a panaszt azonban a Fővárosi Főügyészség alaptalanság miatt elutasította” – közölte Ihász Sándor, a kiemelt ügyek osztályának vezetője. Elmondta: a határozatot még július 25-én kézbesítették a Kehinek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) múlt év októberében rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen 12 állami mezőgazdasági társaság magánosítása ügyében. A rendőrség a Kehi feljelentése alapján különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett alapos gyanúja miatt rendelte el a nyomozást.

Az MTI úgy tudja, hogy a cégek eladásának vizsgálatában a Kehi megállapította: az ÁPV Rt.-t, azaz az államot 20,67 milliárd forintos vagyonvesztés és kár érte a törvényellenes privatizáció miatt.

A Kehi vizsgálata szerint az ÁPV Rt. 2001-ben térítésmentesen adott át 12 állami tulajdonú mezőgazdasági társaságot a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nek (MFB). Ezt követően az MFB kedvező fizetési feltételekkel, kedvezményesen értékesítette a társaságokat. A Kehi szerint az ÁPV Rt. és az MFB között létrejött tranzakció jogszabályellenesen jött létre, ezért – a hivatal korábbi megállapítása szerint – azok semmisek.


 

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.