Belföld

A Szibnyeft és Abramovics is belekeveredett a Jukosz-botrányba

Az orosz főügyészség kiterjeszti a gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos vizsgálatait a Szibnyeftre, a Jukosz vállalattal egyesülő olajcégre, és annak főrészvényesére, Roman Abramovicsra, az orosz üzleti oligarchia egyik legismertebb figurájára is - írta jól értesült forrásokra hivatkozva az Interfax pénteken.

A hírügynökség szerint újabb hatalmas vizsgálatsorozat kezdődhet, amely Abramovics – aki egyébként a távol-keleti Csukcsföld kormányzója – elleni vádemeléssel zárulhat. A főügyészség július elején kezdett átfogó vizsgálatot a vezető orosz olajcég, a Jukosz ellen. Mihail Hodorkovszkij Jukosz-elnök üzlettársát és bizalmasát, Platon Lebegyevet egy 10 évvel ezelőtti privatizációs ügy kapcsán július 2-án tartóztatták le. Az üzletembert – aki a Menatep pénzügyi csoport vezetője – egyebek között nagy összegű csalással, előre kitervelt anyagi károkozással és adócsalással vádolják.

A Jukosz-botrány néven elhíresült vizsgálatsorozatban az orosz főügyészség nyomozói – csütörtöki sajtóértesülések szerint – már a miniszterelnökhöz vezető szálakat vizsgálnak. Pénteki hírek szerint a főügyészség már jókora dossziét állított össze a Szibnyeft és az Abramovicshoz kapcsolódó különféle kereskedelmi alakulatok gazdálkodásáról. A főügyészség már behívatta Jevgenyij Szvidlert, a Szibnyeft elnökét, valamint a vállalat pénzügyi alelnökét.

Mint ismeretes, a Jukosz és a Szibnyeft fúziója nyomán létrejövő YukosSibneft vállalat a világ negyedik legnagyobb olajbirodalmává válik. A Jukosz illetékesei az utóbbi hetekben kijelentették, hogy a cég elleni főügyészségi támadás nem hátráltatja az idén decemberben befejeződő fúziót.

A moszkvai értéktőzsdén pénteken 10 százalékkal esett a Szibnyeft-papírok ára. Az elemzők többsége szerint ennek egyértelműen a cég iránti főügyészségi érdeklődésről kiszivárgott hír az oka.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.