Belföld

K&H-milliárdok – pénzmosási gyanú

A Figyelő értesülései szerint arab származású külföldiek milliárdokat vettek fel a K&H Equitiestől származó pénzekből egy másik magyar kereskedelmi bankban.

A Figyelő értesülései szerint a több mint 10 milliárd forintnyi eltűnt pénz útját fürkésző rendőrség is eljutott – a fő gyanúsított Kulcsár Attila ügyfeleinek átutalásait vizsgálva – az IEB-hez és kért tájékoztatást arról: mi lett annak a többmilliárd forintnak a sorsa, amelyet az egyik ügyfél, az írországi bejegyzésű, off-shore státust élvező Montrade hazai kereskedelmi képviselete utalt át két, a pénzintézetnél vezetett számlára.


A lap több forrásból megerősített információi szerint a pénzintézet csak ekkor, július 21-én tett bejelentést a rendőrségen pénzmosás gyanúja miatt, hiszen a válasz, amelyet szolgáltattak akkor már alig kínált számukra mozgásteret.


Készpénzt felvenni valóban nem bűn, de arra nehezen találhattak magyarázatot a banknál, hogy miért nem lett gyanús két, neve alapján arab származású férfi, akik – a Figyelő rendőrségi forrásból származó értesülései szerint – alig egy év leforgása alatt 4-6 milliárd forint készpénzt vettek föl az egyik IEB-fiókban, a fedezetet pedig a Montrade átutalásai biztosították.

A bank egyébként az esetet firtató konkrét kérdésre is csak a kommünikében megfogalmazottakat ismételte meg, nevezetesen, hogy a jelentési kötelezettségek, törvények és szabályok szerint (beleértve a pénzmosási törvény rendelkezéseit) és azokat teljes mértékben betartva végezték tevékenységüket, s csak az elmúlt félévben “több száz esetben tettek bejelentést pénzmosás gyanús tranzakcióról a megfelelő rendőri szervek felé”.

Az ügyet jól ismerő egyik forrás szerint könnyen elképzelhető, hogy a pénzintézet formailag teljesítette a szabályzatában a készpénzes tranzakciók nyilvántartására, vizsgálatára és bejelentésére vonatkozó passzusait, de bizonyos eseteknél “nem fogott gyanút”, s ilyenkor a felügyelet – az esetek után hónapokkal megtett rendőrségi bejelentés ismeretében – utólag gondatlanságot állapíthat meg.


Olvassa el a Figyelő teljes anyagát! (előfizetőknek)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik