Belföld

Újabb olajszerződéseket kötött Irak

Irak újabb olajszállítási szerződéseket kötött tizenkét külföldi olajcéggel, napi 650 ezer hordó nyersolaj szállítására. Az egyezmények augusztus 1-től az év végéig szólnak, a szállításokat a dél-iraki Bászrából bonyolítják.

Július 23-án a brit BP-vel és a brit-holland Royal Dutch Shellel kötötték meg az első hosszú távú olajszállítási szerződéseket. A két cég összesen 10 millió hordó olajat szállíthat el Irakból.

A most megkötött szerződések egyebek között az amerikai ExxonMobilt, a ChevronTexacót, a ConocoPhilippset, Európából a Shellt, a BP-t, a Totalt és a Repsolt érintik, kisebb japán, kínai és svájci cégek mellett.

Irak az exportja 43 százalékos növelését tervezi augusztusban – közölték szerdán az iraki Állami Olajértékesítő Szervezetnél (SOMO). Augusztusban napi 645 ezer hordóra kívánják növelni a dél-iraki Mina al-Bakr kikötőből exportált könnyűolaj mennyiségét, amely jelenlegi 450 ezer hordó naponta. Az iraki olajexport így elérné a háború előtti teljesítmény harmadát.

Irak más cégekkel is folytatja tárgyalásait – jelentették be a SOMO-nál. Nyugati szakértők számításai alapján Bagdad tíz multinacionális vállalattal ír alá szerződést egyenként 2 millió hordó olaj exportjáról.

Nyugati szakértők továbbra is azt valószínűsítik, hogy a korábbi legnagyobb vevőkkel, az orosz olajvállalatokkal Bagdad nem köt szerződéseket, mivel ezek a társaságok újraértékesítenék az iraki olajat a nyugati piacokon.

A SOMO-nál megerősítették, hogy Irak összesen 6 millió hordó olajat adott el július végén a ChevronTexaconak, a Vitolnak és a brazil Petrobasnak. A júliusi iraki olajexport így elérte a 14 millió hordót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik