Belföld

A francia kormány tovább privatizálná a France Télécomot

A francia kormány elfogadta a France Télécom privatizációs törvénytervezetét, amely lehetővé tenné az állami résztulajdon 50 százalék alá történő csökkenését. A tervezet az idén ősszel kerül a parlament elé megvitatásra, ahol a kényelmes kormánytöbbség gyakorlatilag garantálja elfogadását.

A francia állam jelenleg valamivel kevesebb mint 59 százalékos tulajdonrészt tart a birtokában, míg a France Télécom részvényeinek 35 százaléka forog a tőzsdén. A fennmaradó hányad az alkalmazottak és a cég saját tulajdonában van.

A kormány lépését követően ugrásszerűen emelkedett mind a France Télécom, mind pedig mobil távközlési leányvállalata, az Orange, valamint internet portál leányvállalata a Wanadoo részvényének árfolyama. A France Télécom részvénye több mint három, a másik két cég részvénye pedig négy százalékot meghaladó árfolyam emelkedést ért el.

A teljes privatizáció lehetővé tétele mellett a törvénytervezet garanciát adna a France Télécom-nál dolgozó közalkalmazottak kiemelt státuszára is. Az el nem bocsátható közalkalmazottak státusza már kezdettől fogva kerékkötője volt a privatizációs elképzeléseknek. A törvény lehetőséget ad majd a France Télécomnak az Orange, a Wanadoo és az Equant kisebbségi részvényeseinek a kivásárlására is. Az Orange 86,3 százalékos, a Wanadoo 73,7 százalékos és az Equant távközlési hálózati szolgáltató vállalat 54,2 százalékos részesedéssel rendelkezik a France Télécom. A kivásárlást követően a cégek kivezetésre kerülnének a tőzsdéről. A France Télécom eleddig következetesen elzárkózott a kivásárlási szándékról szóló értesülések kommentálásától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik