Belföld

Emelkedtek az inflációs várakozások

admin

2003. 07. 31. 11:31

A piac szerint reálisnak a 2004-re évi átlagban várt 4,5-5,0 százalékos kormányzati inflációs előrejelzés, a 2004 decemberi, egy évre visszatekintő inflációra az új elemzői konszenzus 4,8 százalék, ami az MNB célsávja fölötti - derül ki a Reuters brit hírügynökség budapesti irodájának az elemzők között végzett felméréséből.

A brit hírügynökség az összeállítást csütörtökön küldte meg az MTI-nek. A Reuters körkérdésének egyik legfontosabb fejleménye, hogy a 2004-es inflációs cél bejelentése óta először az MNB célsávja fölé kerültek az inflációs előrejelzések.

Az új elemzői várakozás – december/decemberre – meghaladja a jegybank 2,5-4,5 százalékos célsávjának felső határát. Az MNB a várakozás szerint már idén decemberben is elvéti a 4,5 százalékos célt. Az infláció a konszenzus szerint a júniusi 4,3 százalékról júliusban 4,7 százalékra ugrik, decemberre pedig eléri az 5,2 százalékot.

Az adóemelési tervek és a takarékosságra utaló kormányzati nyilatkozatok ellenére az elemzők egyelőre nem változtattak előrejelzéseiken a gazdasági növekedést illetően. Erre az évre 3,2 százalék GDP-növekedést várnak, egytized ponttal többet, mint két hete, a jövő évre azonban változatlanul 3,6 százalék a konszenzus, és ez nagyjából összhangban áll a kormányzati előrejelzéssel.

Nagyjából változatlanok az államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzések is, ez azonban azt jelenti, hogy az eurózóna felé vezető gazdasági pálya első két évében a költségvetés, az inflációhoz hasonlóan, a tervezettnél lassabban közelít a 2006-ra megkövetelt szinthez.

Bár a kormány erre az évre a GDP 4,4 százalékáról 4,8 százalékra emelte államháztartási deficit-előrejelzését, a piaci prognózisok ennél még mindig lényegesen magasabbak: a konszenzus változatlanul 5,4 százalék.

A jövő évre az előrejelzéses átlaga kéttized százalékponttal 4,4 százalékra emelkedett, és ez is jóval a 3,8 százalékos 2004-es előirányzat felett marad. Az elemzői nyilatkozatok azt valószínűsítik, hogy az államháztartási hiány a legnagyobb figyelemmel kísért gazdasági jelzőszám marad a következő hónapokban. Az előrejelzések szerint augusztusi ülésein a Monetáris Tanács nem csökkenti a kamatokat, és egész évben mindössze fél százalékpontot von vissza idén a júniusi három százalékpontnyi kamatemelésből.

Két hete még másfél százalékpontnyi kamatcsökkentést remélt a piac 2003-ra. Ennek megfelelően felfelé, 7,5 százalékra korrigálták 2004 végi előrejelzéseiket is az elemzők a jelenleg 9,5 százalékos kéthetes jegybanki kamatra, ami azt jelentené, hogy a Nemzeti Bank kamatai a jövő év végéig sem kerülnek vissza a kamatemelések előtti szintre.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.