Belföld

Blair nem hallgatott a CIA-ra – pedig ők rég megmondták

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) annak idején figyelmeztette Nagy-Britanniát, ne használja az Irakkal szembeni érvelésben azt az elemet, hogy Bagdad szükség esetén 45 percen belül tömegpusztító fegyvert tud telepíteni, és jelezte azt is, nem osztja a véleményt, hogy Irak Afrikából próbált uránt vásárolni.

Jack Straw külügyminiszter parlamenti képviselőknek írt levelében maga erősítette meg: a CIA még az előtt közölte a brit vezetéssel kételyeit Bagdad nigeri uránvásárlásának ügyében, hogy London bevette ezt a ma már elűzött iraki rezsim tömegpusztító fegyvereivel kapcsolatos dossziéjába. Straw a The Times című lap ismertetése szerint a levélben hozzátette azonban, hogy a brit vezetés megalapozottnak tartotta s bízott saját hírszerzési információiban, amelyek egy harmadik országtól származtak.

A brit sajtóban azt követően látott nyilvánosságot a külügyminiszteri levél, hogy Tony Blair miniszterelnök szerdai londoni sajtótájékoztatóján megvédte London Irakkal kapcsolatos politikáját. Blair hangsúlyozta, hogy mivel Irak hosszú időn át nem teljesítette az ENSZ határozatait, és nem számolt el tömegpusztító fegyvereivel, országa helyesen és jogosan cselekedett Irakban. A kormányfő ugyanakkor elismerte: erről még meg kell győznie a brit népet.

A The Guardian című lap értesülése szerint a CIA azt is ellenezte, hogy a brit érvrendszerben helyet kapjon a 45 perces telepítési képességről szóló kitétel, amely az elmúlt hónapokban belpolitikai válságot indított el Nagy-Britanniában, és David Kelly védelmi minisztériumi tudományos tanácsadó öngyilkosságához vezetett. Kelly a feltételezések szerint ezzel kapcsolatban azt sugallta a BBC televíziónak, hogy a miniszterelnöki hivatal az iraki katonai beavatkozás támogatottságának növelése végett annak idején manipulálta a tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési értesüléseket. Júliusi parlamenti meghallgatásakor Kelly nyilvánosan is nagyon valószínűtlennek nevezte az említett iraki képességet.

Blair szerdai sajtóértekezletének tartalmából a brit sajtót csütörtökön Irak és a Kelly-ügy foglalkoztatta a leginkább, annak ellenére, hogy a kormányfő a tanácsadó halálára vonatkozó kérdésekre nem válaszolt, mondván, meg kell várni a erről pénteken kezdődő szakértői vizsgálat eredményeit. Irakkal kapcsolatban a kormányfő egyebek közt azt mondta, ma sem tartja valószínűnek, hogy Szaddám Huszein elűzött iraki diktátor megsemmisítette tömegpusztító fegyvereit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik