Belföld

Elektronikus útadó bevezetését tervezik a csehek

Csehországban 2005-ben várhatóan bevezetik az elektronikus útadót, s megszüntetik a jelenlegi sztrádamatricás rendszert - jelentette be szerdán Prágában Milan Simonovsky közlekedésügyi miniszter. A kormány a tervek szerint a jövő év, tehát 2004, végéig hoz döntést ebben a kérdésben.

A miniszter kifejtette: jelenleg 520 kilométernyi autósztráda fizetős. 2005-től kezdve azonban mintegy 3000 kilométernyi út lenne fizetős, az autósztrádák mellett ebbe a kategóriába kerülnének a gyorsforgalmi utak és néhány országos fontosságú első osztályú út is. Az elképzelés az, hogy 2010-ig az útadó csak a tehergépkocsikra vonatkozna, s csak azután lenne kiterjesztve a személykocsikra is. A kormány kész arra, hogy az útadó bevezetése fokozatos legyen, ami a felhasználók számára előnyösebb lenne.

Simonovsky szerint a cseh állam elsősorban az átmenő kamionforgalmat kívánja “megsarcolni”, mert – állítja – Csehország eddig túlságosan is nagyvonalú és olcsó volt ezen a téren. Ehhez a helyzethez pedig fokozatosan hozzáigazítanák a hazai gépkocsiforgalmat is.

Az elektronikus útadó bevezetéséről Csehország tárgyalásokat kíván folytatni Szlovákiával, Lengyelországgal és Magyarországgal, hogy közösen lépjenek. Az első szakértői tárgyalásokra a miniszter szerint már az idén ősszel sor kerül.

A cseh közlekedési tárca azt várja, hogy az elektronikus útadó bevezetésével bevételei a mainak többszörösére növekszenek. Tavaly a kamionos sztrádamatricák eladása 650 millió koronát hozott a tárcának. Az új rendszer bevezetése az első években hat, sőt egyes számítások szerint akár nyolc milliárd koronát is hozhat a kasszába – véli Pavel Svagr, a minisztérium illetékes osztályának főnöke. Megjegyezte, hogy a rendszer működtetése évente mintegy kétmilliárd koronába fog kerülni.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik