A Szlovákiában hatályos törvény értelmében a nemzetiségek minden olyan településen érintkezhetnek anyanyelvükön a helyi hivatalokkal, ahol a lélekszámuk eléri a húsz százalékot. Szlovákiában 1991-ben 512 olyan települést tartottak számon, ahol a kisebbségek nyelvhasználati joga ennek értelmében érvényesíthető.
A szlovák kulturális minisztérium most a statisztikai hivatal adatai alapján “felfrissítette” az ide sorolható települések jegyzékét. Ebből kiderült: a magyar nyelvhasználatra jogosító népességstatisztikai arányok tizenkét községben húsz százalék alá estek vissza, ezen túl már csak kereken félezer helységben érvényesíthetők.
Ilyen település például a Léva melletti Garamkálna (Kalná nad/Hronom) és Tild (Telince), elérte viszont a 20 százalékot a magyarok aránya a Gömörben fekvő Bellény (Belín), a közvetlenül Párkány melletti Ebed (Obid) és a honti kisközség, Leszenye (Lesenice) esetében.

„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Töröcskei István sírva tett ma vallomást a bíróságon.