Belföld

Kárpótlásijegy-csere – kevesen jöttek a Forrásra

admin

2003. 07. 25. 13:55

A felkínált Forrás-részvények több mint fele az ÁPV Rt. nyakán maradt. Senki nem tudja biztosan, hogy mi lesz a kint maradt 3-5 milliárd forintnyi kárpótlási jegy sorsa.

A Pénzügyminisztérium és az ÁPV Rt. az utolsó jegycserés akciónak hirdette meg a Forrás-részvények július 19-én lezárult jegyzését. A

pénteken nyilvánosságra hozott adatok szerint mégis 3-5 milliárd forintnyi kárpótlási jegy maradt a piacon az alanyi kárpótoltak és a kárpótlásijegy-befektetők kezében a korábban becsült 7-9 milliárd forintnyi állományból.

A felkínált 8,6 millió, egyenként ezer forint névértékű Forrás-részvényből ugyanis csupán 4,1 milliót igényeltek a kárpótlási jegyek ellenében. A hozzávetőlegesen 4 milliárd becserélt kárpótlási jegy közül 2,5 milliárd számláról, a maradék közel 1,5 milliárd pedig „párnacihából” érkezett.

Sokan lemaradtak

 

A június 30-ától július 19-éig tartó Forrás-jegyzés a végleges adatok alapján nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, nem sikerült a piacon lappangó kárpótlási jegyeket teljes körűen bevonni. Horváth Gábor, a forgalmazó CA-IB igazgatója szerint sokan az utolsó pillanatban kaptak észbe, és jó néhányan emiatt maradtak le, illetve háborogtak a hosszadalmas ügyintézés, a sorállás miatt. Az első két hétben lényegesen kisebb volt az érdeklődés, az utolsó napokban pedig hiába „dolgoztak föl” naponta legalább száz ügyfelet az ország 141 kijelölt bankfiókjában, sokan mégis lecsúsztak az utolsónak szánt lehetőségről.  

A törzsrészvények kelendőbbek voltak

A kétfajta Forrás-részvény közül az osztalékra nem voltak népszerűek, viszont szavazatra jogosító törzsrészvények igen. A lejegyezhető 4,6 millió törzsrészvényből 3,492 millió fogyott el, ezeket döntően a kárpótlásijegy-kereskedők igényelték. Az alanyi jogon kárpótoltak ezzel szemben inkább a legalább 5 százalékos osztalékra (de szavazásra nem) jogosító „B” típusú részvényekre cserélték jegyeiket, ám a 4 millió osztalékelsőbbségi papírból még így is csupán 592 ezer talált gazdára.

Összesen tehát mintegy 23 ezer alanyi kárpótolt és néhány száz befektető 4,084 millió részvényt vásárolt, a teljes pakett 48 százalékát. A többség így változatlanul az ÁPV Rt. tulajdonában maradt, továbbra is a privatizációs szervezet a Forrás Rt. többségi tulajdonosa. Ráadásul az osztalékelsőbbségi részvények 85 százaléka maradt állami tulajdonban, miáltal kellő osztalék is üti majd az ÁPV markát – ha a teljes 3,4 millió megmaradt csomaggal számolunk, akkor legalább évi 170 millió forint.

A Forrás Rt. új tulajdonosai között néhány nagyobb befektetői csoport is megtalálható. Ezzel kapcsolatban Polacsek Csaba a részvények forgalomba hozatalának vezető szervezője csupán annyit mondott, hogy van olyan befektető akinek tulajdonosi részesedése meghaladja az öt százalékot.


Augusztusban a tőzsdére 

Annak érdekében, hogy a kárpótlási jegyekért vásárolt részvények teljes mértékben forgalomképesek legyenek, azaz szabadon, de szabályozott keretek között lehessen adni-venni őket, augusztus elején bevezetik a Forrás-részvényeket BÉT-re. (Az erre vonatkozó kérelmet a társaság már július 4-én benyújtotta a tőzsdének). Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatója kiemelte, hogy hosszú idő után ez az első jelentős bevezetetés a hazai részvénypiacon, s a Forrás Rt.-ben tulajdoni részt szerzett közel 23 ezer magánszemély remélhetőleg aktív szereplője lesz a kereskedésnek.  

Mi lesz a maradékkal?

Az ÁPV Rt. tulajdonában maradt Forrás-részvények és a piacon rekedt kárpótlási jegyek sorsáról csütörtökön tanácskozott a privatizációs szervezet igazgatósága. A pénteken tartott sajtótájékoztatón Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a vagyonkezelő ügynökség csupán befogadója ezeknek a papíroknak.

Vági elutasította azokat a felvetéseket, melyek szerint a tranzakcióra szánt idő rövidségével magyarázható a be nem cserélt kárpótlási jegyek jelentős száma. Ezek hollétéről a vezérigazgató-helyettes elmondta: többségük intézményeknél, határozati, illetve letéti helyeken „ragadt”, így nem jutott el már a jogosultakhoz sem.

Hogy pontosan mi lesz az utolsó cserelehetőségről is „lecsúszó” jegytulajdonosok sorsa, arról semmit sem lehet tudni. A vagyonkezelő ügynökség a közeljövőben nem tervez a mostani tranzakcióhoz hasonló ügyletet. A korábbi feltételek szerint továbbra is felhasználhatóak a jegyek, tehát földvásárlás, önkormányzati lakás megvásárlása esetén, életjáradék igényléséhez, illetve az ÁPV Rt. vagyonelemeinek értékesítésekor.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Madrid, 2016. január 8.
A francia Zinedine Zidane, a spanyol Real Madrid új vezetőedzője sajtóértekezletet tart a Madrid közelében lévő Valdebebas edzőközpontban 2016. január 8-án, egy nappal a Deportivo La Coruna elleni bajnoki találkozó előtt. Zinedine Zidane a menesztett Rafael Benítez utódja. (MTI/EPA/Kiko Huesca)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.