Belföld

Gusztos rasszizmussal vádolja a Fidesz képviselőjét

admin
admin

2003. 07. 24. 09:07

Gusztos Péter szerint a Fidesz oktatási műhelyének vezetője egy interjúban olyan "idegenellenes és rasszista" gondolatmenetnek adott hangot, amely miatt vissza kell vonulni a közéletből, Sió László viszont úgy gondolja: az SZDSZ-es ügyvivő félre akarja magyarázni szavait.

Gusztos Péter álláspontja alátámasztására a Népszabadság szerdai számát idézte, amely szerint Sió László a Hír TV-ben azt mondta: “előfordulhat, hogy törést okoz a diák életében, ha például egy fekete társával kerül szerelmi kapcsolatba, ezért erről a szülőnek tudnia kell, a tanár az ilyen információt nem tarthatja titokban”.

A szabad demokrata ügyvivő azt is kifogásolja, hogy a Fidesz politikusa a napilapnak úgy nyilatkozott: “természetesen az volna a jó, ha ez nem jelentene problémát, a mindennapi tapasztalatok azonban azt mutatják, komoly konfliktusokat okozhat két, nem azonos rasszhoz, vagy nemzetiséghez tartozó fiatal szerelmi viszonya”.

Ez a gondolatmenet “idegenellenes és rasszista”, mivel veszélyforrásként állítja be a faji különbségeket – mondta Gusztos Péter az MTI-nek.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.